A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Saád Andor: A felszabadulás előtti Mezőkövesd

A felszabadulás előtti Mezőkövesd Az 1973. április 28-án várossá alakult Mezőkövesdnek a felszabadulás utáni, napjainkig megtett fejlődése kiváló és meggyőző példája a szocialista átalaku­lásnak. Tanulmányom tárgya az 1930-as évek állapotát kívánja felidézni elsősor­ban azoknak, akik előtt ismeretlen ennek az óriás falunak kitartó küzdelme létének fennmaradásáért, sorsának jobbrafordulásáért. írom e sorokat azoknak is, akiknek tudatában ma már mint elmosódó, szomorú emléke él az egykori „híres Mezőkövesd" kétségbeejtő szegénységének, küzdelmük reménytelenségé­nek. A következőkben megpróbálom a ma már nemcsak népművészetéről, ha­nem kimagasló eredményeket felmutató számos szövetkezetéről, európai hírű kénes melegvíz-gyógyfürdőjéről is közismert, egészségesen fejlődő, iparosodó és a múlt emésztő gondjain túljutott Mezőkövesd életének azt a szakaszát bemu­tatni, mely nagyjából a két világháború között eltelt időszakra esett. Egyben igyekszem rámutatni arra is, hogy a zsákutcába sodródott Mezőkövesd válsá­gáért az elmúlt évszázadok csapásain kívül elsősorban a nemzet valódi létérde­keivel ellenkező, önző és nemtörődöm társadalmi és politikai rendszer vonható felelősségre. Mezőkövesdet századunk elejétől pompás és valóban lenyűgöző gazdagságú népviselete nyomán ismerte az ország népe és a külföld. Ezáltal lett látvá­nyossá. Ez volt egyben oka is annak, hogy hamis kép alakult ki erről a nagy­községről. Ez azonban nagyjából nemcsak Mezőkövesdre vonatkozott, hanem általában a magyar falura, bárhol is volt az az ország testében. Ez a romanti­kus faluszemlélet a magyar falu válságait eltakarni igyekezett, egyben a ma­gyar falu népét olyan őserőnek akarta feltüntetni, mely minden megpróbálta­táson átgázol. A magyar parasztot a romanticizmus édeskés szirupjával leöntve igyekezett bemutatni a színpadon és az irodalomban is. Az 1848-as nagy forradalmi nemzedék vívmányait háttérbe szorító és az idejétmúlt feudális államrendszer életét meghosszabbítani igyekvő politika, megfejelve városaink gyors ütemű kapitalista fejlődésével, a magyar falu élet­kérdéseit elsősorban annyiban látta komolynak, hogy annak megoldása érin­tetlenül hagyja feudális nagybirtokosaink érdekeit, és ha voltak is tagadhatat­lanul jóindulatú nekilendülések, mint pl. a Darányi Ignác által képviselt föld­birtokpolitika, az részben a kényszerű kompromisszumok miatt nem haladha­tott a szükséges ütemben előre, majd az első világháború azoknak folytatását befagyasztotta, és a Tanácsköztársaság rövid élete miatt, bármennyire is tisz­tán látott e téren, képtelen volt a parasztkérdést rendezni. Utána ismét a feu­dális aspirációk fékezték a mind nehezebbé vált feladatok megoldását az össze­zsugorodott ország vészes pénzügyi helyzetével együtt. Már az első világháborút megelőző évtizedekben is olyan súlyos volt pa­rasztságunk nagy részének sorsa, hogy a kivándorlás kényszere által jelentősen megfogyatkozott annak száma. Tekintve azt. hogy a kivándorlók a munkaképes korosztályhoz tartoztak, a nemzetgazdasági veszteséget ez még súlyosbította. A továbbra is mezőgazdasággal foglalkozó parasztságunk szaktudását elő­segítő iskolák száma sem volt megfelelő arányú a követelményekhez képest, és ez sokkal nagyobb baj volt, mint azt a felületesen szemlélők gondolták. Igaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom