A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Bednárik, Rudolf: Cintoríny na Slovensku (M. Markus)

1920—30-as évekből származik, tehát abból az időszakból, amikor megjelentek az első aratógépek, s ezzel a hagyományos kézi eszközök lassan háttérbe szorultak. A gereblyét (hrable) a parasztok általában maguk készítették, néhány vidéken nagyobb mennyiségben is. s ezeket a déli sík vidékeken vagy eladták vagy terményért cserélték. Néhány vidéken az is szokás volt, hogy a gereblyét a legények szerelmi ajándékként készítették és adták a lányoknak. A szénagereblye főleg a szénagyűjtésnél használatos. Ez a munka módosította is a gereblye egyes alkatrészeit, pl. a fogak vastagságát, a nyél hosszát és erősségét. Az ismertetés részletesen kitér a gereblyeformák helyi eltéréseire, az egyes alkatrészek változataira, s azok összeállításának módjaira is. A cséphadarók (cepy) a használatban gyorsan tönkrementek, ezért kevés olyan példány van a múzeumok gyűjteményeiben, melynek minden eredeti alkatrésze megmaradt. Jelentőségüket Szlovákiában a kát világháború közötti időszakban veszítették el. amikor elterjedt a gépi cséplés. Ezután már csak a szegényebbek használták rozs és hüvelyesek cséplésére. Használatának háttérbe szorulása megmutatkozik a forma leegyszerűsödésében is. A cséplésnél kétféle lapátot (vejacka) használtak: a vetőlapáttal a széllel szembe szórták a gabonát, így tisztították, illetve osztályozták. A merítőlapátok felépítése az előzőhöz hasonló, csupán valamivel kisebbek, s a nyelük rövidebb. A gabona zsákba, mérőedényekbe való töltésénél, illetve a rostára felöntésnél használták. A bevezető tanulmány értékes áttekintést nyújt a Szlovák Nemzeti Múzeum gyűjteményében található eszközöket bemutató katalógus előtt, mely 782 tárgyleírásból, valamint 179 tárgyfotóból és rajzból áll. A katalógus az eszközöket a bevezető tanulmány rendszerét követve írja le, kiválóan alkalmas tudományos következtetések, sokoldalú összefüggések megállapítására. Ján Hycko kötete értékes kézikönyvként szolgálhat minden agrártörténettel foglalkozó kutatónak. A téma és az anyag ilyen módszerrel való feldolgozása, bemutatása pedig követendő példa a néprajztudomány szintetizáló törekvései számára is. FÜGEDI MÁRTA Bednárik, Rudolf: Cintoríny na Slovensku (Szlovákiai temetők.) Bratislava, 1972. 172. 1. A szlovák néprajzi irodalomban a halállal kapcsolatos hagyományok és a temetkezés módjai iránti érdeklődés nyomai már a századforduló előtti évekből kimutatható. Elég ha itt K. Chorvátnak 1895-ben a Slovenské pohladyban megjelent lelkiismeretes beszámolójára emlékeztetünk. Ez a téma tovább is foglalkoztatta a szlovák kutatókat s a ma élő idősebb nemzedék tagjai közül R. Bednárik, a bratislavai egyetem néprajz-professzora foglalkozott a szlovák temetők és a halottak kultuszával az I. világháború utáni években. Hosszú éveken át tartó kutatásainak eredményeit legelőször 1939-ben, egy tartalmas tanulmányban (Príspevky k pohrebnym zvykom slovenského lüdu, — meg-