A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Barna Gábor: Halottlátók Borsodban

nagypéntek, Krisztus halála napja. E hosszú és gyakori alvás alatt jelennek meg a halottlátók előtt az elhunytak lelkei. A putnoki asszonyról pl. azt mondják Hajdúdorogon, hogy alvása alatt a másvilágon járt. s ott találkozott a halottak leikéivel. Bárki felkeresheti őket, akinek saját halottja van, tehát szüleivel, nagyszüleivel, testvérével, házastársával „akar találkozni". Ám, ha a haláleset régebben volt 25 évnél, akkor a hiedelem szerint „már nem tud a lelkekkel beszélni". Az adatközlők szerint a tudósasszonyok semmit sem kérdeznek a látogatótól, hanem rövid elmélyedés, gondolkodás után maguktól kezdenek beszélni. A putnoki asszony a hajdúdorogiak szerint csak azt szokta megkérdezni, hogy férfi vagy nő hozzátartozó lelkével kívánnak beszélni. A kiválasztott személyről ezután pontos személyleírást ad, főleg az arc és a ruhaviselet leírására szorítkozik. Általában elmondja a temetés körülményeit is. Tolmácsolja, hogy mennyire elégedett a halott a temetési szertartással. A halottlátók az elhunytak kívánságait „továbbítva" legtöbbször azt kérték, hogy misét mondassanak értük és viseljék gondját a hátramaradottaknak. Az adatközlők szerint a lelkek gyakran életükről és családjukat érintő egyéb, pl. hagyatéki ügyekről is beszéltek. Hajdúdorogon úgy tudják, hogy a putnoki asszony jóslásaiból nem egyszer bírósági ügy is lett, amelyet az elhunyt hozzátartozói a kapott útmutatások alapján meg is nyertek. A putnoki halottlátó asszony állítólag többször segített a bíróságnak is, főleg gyilkossági ügyek felderítésében. A hiedelem szerint ugyanis megjelent nála a meggyilkolt ember lelke s elmondta halála körülményeit, megnevezte gyilkosát. A halottlátókat a hét eleji napok délelőtti óráiban legalkalmasabb felkeresni. A beszélgetések miatt ugyanis délutánra és a hét végére már nagyon kifáradtak. A halottlátók csak olyanokat fogadnak, akik feltétlenül hisznek bennük. A hiedelem szerint előre tudják, hogy honnan és kik készülnek hozzájuk s a hitetleneket már a kapuból visszaküldik. A vizsgált tiszántúli területen általánosan ismert az a vándortörténet, hogy a halottlátóhoz készülő asszonyok egyike „elfingotta magát", megjegyezvén, hogy ezt adja majd a tudósasszonynak. A történetek szerint ezeket az asszonyokat legtöbbször elküldték. Ha pedig fogadták őket, akkor a beszélgetés végén jegyezték meg, hogy „maga már megfizetett nekem". A halottlátók „munkájukért" semmit sem kértek, de anélkül is megfizették őket. Régebben főleg valamilyen élelmiszert: mézet, tojást, lisztet, szalonnát stb. kaptak, de pl. a putnoki asszonynak ma már pénzt adnak. Ügy mondják, hogy 50 forintnál nagyobb összeget senkitől sem fogad el. Általában fél óráig beszélnek egy halottról, de gyakran még addig sem. Mindenütt kiemelték a halottlátók vallásos életét. Mindegyik tudósasszonyról azt mondják, hogy tudományuk „Istentől való tudomány", s személyüket élesen elkülönítik a boszorkánytól és más mitikus alaktól." A halottlátók hiedelemkörének mai viszonylagos intenzitását, erősségét mutatja az is, hogy a hajdúsági és nagykunsági katolikus és református településeken még sokan igénylik a halottlátók tevékenységét, mely így életükhöz, gondolkodásukhoz szervesen hozzátartozik. A beszélgetéseket, jóslatokat hasznos tevékenységnek, munkának ismerik el, hiszen, amint láttuk, terményül