A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Dobrossy István: A mezőkövesdi vászonkereskedelem

reskedőkhöz fordul, akik ebben a cikkben nagy forgalmat bonyolítanak le és tekintélyes jövedelemre tesznek szert."

10 A viseletben, a háztartásban és a gazdálkodásban felhasznált házi és gyári készítmények arányát jól érzékeltetik a matyó lány kelengyéi. Az 1920—30-as években egy módosabb lány hozománya a következőkből állt: 18 db párna (9 db fehér vászon, 9 db selyem huzatú), 3 db dunna (1 db kék selyem, 1 db tüdőszín selyem, 1 db fehér vászon huzatú). 3 db derékalj, 5 db cifralepedő, 3 db ágytakaró, 30 db ing, 27 db testálló, 14 db fejrevaló selyemkendő, 12 db nyakbavaló kendő, 18 db szoknya, 9 db kötő, 7 db sure, 4 db tiszta fehér gyolcs alsószoknya, 1 db fodros szoknya, 15 db szakajtó kendő és 1 db sütőruha. A szegényebb lány hozománya Györffy I. adatai alapján a következő volt: 7 db párna, 2 db dunna, 5 db pendel, 5 db szűkujjú ing, 5 db nyakbavaló kendő, 6 db szoknya, 2 db kötő, 3 db sure, 8 db ünneplő testálló, 5 db karton testálló, 5 db selyemkendő, 1 db csavarítós kendő, 1 db kontyra való tok és 1 db sutának nevezett díszes főkötő.

11 A felsorolt adatokból nem minden esetben derül ki egyértelműen, hogy házivászon-termékről vagy gyári, üzletben vásárolt viseletdarabról van szó. Másrészt a récens gyűjtések azt mutatják, hegy a hozománydarabok tágabb körével kell számolnunk. A hozományban a házi és gyári termékek arányát az alábbi récens adatok érzékeltetik: „Édesanyám idejében (a századfordulón) már gyári dolgok voltak. Szoknyának csak azok kellettek. Gatyának, hiába volt is meg a vászon, csak perkátot vettek. A gyócs, a kartonok, a purgament meg a selyem már a vászon korban is megvolt. Mi mindent használtunk, ami gyári volt, csak rózsás, meg mutatós legyen. A vásznat már a szülők is csak kímélésre használták az öltözködésben, amit az üzletből vettek. Amikor felöltöztünk, nem úgy öltöztünk, hogy egy színbe. Ha a szoknya volt fehér purgament, akkor már libaszín vagy purgament kendőt köttem hozzá, vagy pirosat, de a lityám már megint másféle volt. A húszas évekbe aztán már nemcsak fekete kötő volt, hanem volt kék selyem bőkötő, sárga selyem kötő, fehér selyem kötő, fekete selyem kötő, szatin kötő, festő kötő. Volt sujtásos bőkötő, ragyogós bőkötő, meg szőrös kötő." Az egyes ruhadarabok minőségi sokféleségét a hozomány korábban felsorolt, tágabb köre egészítette ki. Az 1920-as években egy summáslány hozománya a következő darabokból tevődött össze: „1. db esőruha (volt olyan, ami finom vászon volt, közötte méterrel a takács-szövés. Árulták itt a takácsok utcáról-utcára, tőlük vettük. De volt. aki pamutvászonból csinálta), 1 db. sütőruha, közönséges házivászonból, a teknőt leteríteni. 6 db. vászon szakajtókendő, 5—6 db. vászon törülköző, 2 db. batulóruha, 7 db. vászonlepedő, 6 db. fejeitakaró, 2 db. dunna, 2 db. párna az üzletből, 6—7 db. szűkujjú ruha, meg ugyanennyi pendel, 1 db. damaszt abrosz, 5—6 tarisznya (ebből sok kellett a summásságra), 1 háziszőttes asztalterítő, 3 db. zsák, surcból több (3—4 db. festőből a summásságra, klott sure a templomba, fehér gyócs sure szombat-vasárnapra a hodályba, szatin sure, meg selyem sure), ponyva nem volt a hozományba, de a rongypokróc beletartozott. Gatyamadzagot, ételhordó kantárt, ruhaszárító köteleket a cigányok árulták. Az állattartáshoz nemigen kellett vászonnemű, mert a summásnak nemnagyon volt állata. Pelenka nem volt a hozományba, piacon vett gatyából csinálták."'A fentiekből látható, hogy a hozománydarabok magas számához, minőségi sokféleség párosult. A felhasználás három nagy területe közül a gyári ké-