A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Kiss Ákos: Az északkelet-magyarországi keménycserép-gyártásról

a hazai, de az egész európai kerámiaművészetre jellemző volt. Manufaktúráinak mindegyike oly szervességgel nőtt át a másikba, hogy ennek a folyamatnak a fonala sehol sem vágható el, és tájunk e művészetét a történelmi Magyarország kerámiaművességi múltjának elválaszthatatlan részesévé avatja. Ezeknek az alapításoknak másik jellemzőjeként azt a szívósságukat említeném, amellyel — szemben számos magyarországi hasonló manufaktúrával — az 1848/49-et, a Bach-korszakot követett gazdasági megrendüléseket, a kapitalizmus válságait, sőt Hollóháza esetében két világháborút is túlélve, a legtöbb más üzemnél messze életképesebbek maradtak. A XIX. sz. folyamán a közlekedési hálózatok kiépülésével az 1867. évi kiegyezést követett szabadverseny mellett a kis honi üzemek többé aligha lehettek a tömegtermelő osztrák, cseh-morva gyárakkal versenyképesek. Művészileg legértékesebb keménycserép-manufaktúráink, aminők Igló, Pápa és más hasonlók voltak, ebben a kilátástalan küzdelemben maradtak alul. A szomszédos felvidéki üzemek — elismerten magasabb művészeti színvonaluk mellett is — már a múlt század közepe után sorra megszűntek, tájainkon ez inkább csak a XX. sz. elején következett be. További sajátosságuk a táj kerámiaüzemeinek az a történelmi szerepük, amelynél fogva a XVTII. sz. feudális fajanszgyár alapításaival szemben ezek már sokkalta inkább a polgári gazdasági törekvéseket mutatják. Üzemi kereteik azonban olykor alig haladták túl egy nagyobb céhiparos műhelyét. Ezek a gyárak azonfelül mindvégig igazodtak a népi igényekhez, ízléshez; a népi otthonokat díszítették szerény körülmények között, alacsony eladási árak mellett, miközben vásári kerámiájuk a sablonfestészetig is eljutott. Mindezek mellett a klasszicizmustól jelenünk díszítőstílus-kereséséig másfél évszázad európai művészeti formakultúráit, változásaikat eljuttatták az itteni nép, a polgárság világába, amivel kulturális emelkedésének egyik tényezőjévé is lettek. KISS ÁKOS JEGYZETEK [11 W. Burton: A History and descriptions of english earthenware and stoneware. London, 1904. [2] Wartha V. : Az agyagművesség. A ziparművészet könyve. II. Bpest 1905. 598—623. [3] Csányi K: A magyar kerámia és porcelán története és jegyei. Bpest 1954. 39—49. [4] Mihalik Sándornak a gyártási és műszaki gazdasági történésekre irányuló kutatásai a hazai keménycserép-manufaktúrák üzemi működésének mindennapjait tárják fel; ilyen dolgozatai: Pivirotti kőedénygyára, Folia Archaeologica (a továbbiakban FA) 8(1956) 187—194; A körmöcbányai kőedénygyártás kezdő kora. FA 10(1958) 189—206; Küzdelem a körmöcbányai kőedénygyártásért FA 11(1959) 229—243; A kassai második kerámiagyár. FA 12(1960) 285—297; A magyarországi kőedénykereskedás és -gyártás harca a XVIII. sz. végén. FA 13(1961) 277—288: Adalékok a régi magyar művészi kerámiagyártás történetéhez. FA 16(1964) 225— 237. [5] Kosáry D. : Kossuth és a Védegylet. Bpest 1942; Iparműkiállítás. ePsti Hírlap, 1842. 150, 174. sz. [6] Katonai.: Adatok a miskolci kőedénygyár történetéhez. A Herman Ottó Múzeum évkönyve. 10(1971) 125—139.