A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Vlastivedny zborník Trencianskeho múzea v Trencíne — 1970 (Domin K.)

kat a trencséni vásárokon árultak. A bőrcsizma neve: stible a német Stiefel = csizma szóból ered. A férfiak hajviselete a XIX—XX. század fordulóján még a hosszú haj, amit vajjal kentek, hogy fényes legyen. A sapka neve capica. A széles karimájú liptói kalapot a Vág tutajosaitól vették át. A viseletükből kivetkőzök karima nélküli kalapot viseltek, amit tralaláciknak hívtak gúnyból. Az erdei munkások téli csuklyáján nyílás volt az arc számára, s erre húzták a báránybőr sapkát. A legények kalapja mellé tűzött bokréta az öltözet szerves részének számított. Nyáron a bokréta élő virágokból, egy nagyobb, v. három kisebb rózsából állt. Emellé két-három szál rozmaringot tűztek. Bokrétát csak vasárnap viseltek. Aratási időben spirál alakba font, többszínű fonállal átkötött gabonaszálakat hordtak. Farsangkor apró libatollakból készítettek a lányok a legényeknek bokrétákat. A zsebkendő (snuptichel) díszítő és nem használati jellegű ruhadarabnak számított. Trencsénben a bal mellényzsebbe tették úgy, hogy a kivarott minta látható legyen. Sarkaiba növényi motívumokkal díszített mintákat varrtak. A zsebkendő a szerelem jele volt, lányok adták a legényeknek. A kesztyűk praktikus ruházati kiegészítésnek számítottak. Az egyujjas kesztűket kemény hidegben mezőgazdasági munkában használták. Az esküvői szertartások fontos kiegészítő része volt a vőfélybot. A botot fehér krepp-papírral tekerték körül, rojtokra szabdalva. Felső részén hosszú pántlikával masnit kötöttek rá. A meghalt férfit vászongatyába öltöztették, erre nadrágot húztak, inget és mellényt (lajblit) adtak rá. Lábára posztópapucsot húztak. Fejéhez kalapot, agyagedényt pálinkával, a pipáját és egy zacskó dohányt tettek. A férj kezébe az asszony pénzt tett, mintegy kifizetésül a vagyonból. Amikor a gazdát kivitték az udvarból, a rokonok az istállóba gyűjtötték a jószágot, hogy el ne hulljon. Gyermekruházat. Az újszülöttet tyúktollal tömött kisdunyhába tették. (A libatoll a menyecskék dunyháiba gyűlt össze.) Pelenkákat elhasznált ruhadarabokból: ujjakból, ingekből és lepedőből vagdaltak. A kisgyermek első ruhadarabja a halenka, ingecske. A keresztelőinget eltették, s ebbe öltöztették a többi testvéreket, abból a hiedelemből kiindulva, hogy az egyazon keresztelőingecskében keresztelt gyermekek mindig szeretik egymást. Az első világháború előtt az újszülöttek kenderlepedőből készült bölcsőben feküdtek, az anya ágya fölött elhelyezve. A háború után belcov-nak nevezett bölcsőkbe fektették őket. Mihelyt a gyermek futkározni kezdett, kétrészes ruhát kapott kartonból, delinből, barchétból. Kétéves kortól a fiúk nadrágot kaptak, ruhaderékkal. A kisgyermekek mezítláb futkostak. Iskolába csizmában jártak. Az első világháború utáni időben a csizmát fehér vászonpapucs váltotta fel. A legdíszesebb ruházati rész a gyermekfőkötő volt, amely köznapokra tarka kartonból, ünnepre damasztból, brokátból és pikéből készült. A régi főkötőket kézzel varrták ki. Fiúk és lányok kétéves korukig hordták, használata a második világháborúig tartott. A tanulmányt másfél oldalas szakszótár egészíti ki. DOMIN K.