A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Katona Imre: A miskolci kőedénygyár évtizedei

Bahr pesti kereskedőkkel, akiket viszont Steiner bécsi bankár támogatott. Ily módon hatolt be az osztrák tőke Butykay vállalkozásába. Az ország gyarmati jellegének megfelelően tőkekivitelként találkozunk a XIX. század első felében Magyarországon az osztrák banktőke jelenlétével. Miután Steiner bécsi bankár és Butykay között a két pesti kereskedőtárs tölti be

1 a transzmisszió szerepét, érthető, hogy Butykay sorsa ugyanúgy, mint a Götz és Bahr társaké, Steiner akaratától és anyagi támogatásától függött. Az 1838-as pesti árvíz megrendítette a fejlődő magyar ipart és kereskedelmet, mert az osztrák bankok fokozatosan kivonták kölcsöneiket az árvíz sújtotta Pestről. Ennek esett áldozatául előbb Götz és Bahr, majd Butykay vállalkozása is. Amikor Götz és Bahr helyzete már végleg megingott, Butykay mindent elkövetett, hogy bajba jutott társait kisegítse. Ezért Götznek és Bährnek, majd Stelnernek, illetve Povovszkynak zálogosította el miskolci kőedény- és porcelángyárát. Götzön és Bähren azonban már nem tudott segíteni, mert 1841. november 26-án csődbe kerültek. Hozzájuk hasonlóan ő is csődbe kerül. A csőd következtében a porcelángyár nehéz helyzetbe jut. Hónapokig vesztegel, majd 1843 tavaszán teljesen leáll, munkásai szétszélednek. Az üzemeltetés a tömeggondnok. Gáspár Imre feladata egy ideig, majd a zálogtulajdonos, Povovszky János veszi gondjaiba a gyárat. 1845 végéig Povovszkyé a gyár zálogjoga. Ekkor azonban Povovszky is csődbe kerül. A megyei törvényszék tömeggondnokul az ismert miskolci naplóírót és publicistát, Szűcs Sámuelt nevezi ki. Nehezítette

1 a gyár helyzetét, hogy a Szinva partján álló masszamalmát a folyó 1845-ös áradása súlyosan megrongálta. Povovszky csődje nem sokáig tartott, mert 1845. augusztus 29-én megegyezés történt a csődbe jutott és Krandi László között. Povovszky Butykaynak adott mintegy 20 000 forint kölcsönét Barkassy Imre vállalta magára. Ennek fejében ugyanez év végén már ő birtokolja zálogjogon a miskolci kőedénygyárat. Közben változatlanul folyik a Borsod megyei törvényszéken és a különböző fellebbviteli fórumokon — az Eperjesi Királyi Táblán, a Váltófeltörvényszéken és a Hétszemélyes Táblán — Butykay pere. 1848-ban — hatévi huzavona után — ismét viszszakerül az ügy a Borsod megyei törvényszékre, miközben már a második zálogtulajdonos, Barkassy is kudarcot vall vállalkozásával. Az 1848/49-es szabadságharc miskolci eseményei akadályozzák a gyár üzemelését. Fényes Elek 1851-ben írt lexikona szerint a gyár még mindig tulajdonos nélkül vesztegel. Csak 1852-ben kerül Mildner Alajos Ferenchez, aki számos nehézség ellenére ismét hozzálát a porcelángyár működtetéséhez. Szakmunkásokat keres, akikkel az üzemelést hamarosan megkezdi. 1853-ban már áll a gyár. Épületeit az 1862. évi tűzvész nem rongálta meg, csak azt a részét károsította, melyen a tulajdonos, illetve az üzemvezető lakott. Ellentétben az eddigi véleményekkel, Mildner 1863 után nem költözött vissza Kassára — hiszen még a 60-as évek végén, a 70-es évek elején is gépraktára áll Miskolcon —, hanem továbbra is Miskolcon lakott. Az üresen álló kőedénygyárat azonban hiába kínálja a városnak kaszárnya céljára — ajánlatát visszautasítják. 1867-ben a szegényápolda kapja meg a kőedénygyár egykori épületét. Az 1832 elején épült miskolci kőedénygyárat, mint „porczellán gyárt" emlegetik. Már az első közleményben kérdéses volt. hogy készítménye