A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Kresz Mária: A Borsod megyei fazekasság

vumával. Nyilván egy kéz munkája. Bodó Sándor feltételezi, hogy az eddig „felső-ausztriai hagymás táF'-nak, illetve „libetbányai tál"-nak mondott típus valójában Miskolcon készült volna. A készítőhely problémája fennáll. Szeretnék hivatkozni még egy kerámiatárgyra, amelynek évszáma közeli a fentiekhez (1714) és szimmetrikus virágdíszítménye hasonló felfogású, bár más színezésű: a pápai fazekascéh cserép behívó táblája. A pápai behívó tábla és a fenti tálak együttesen bizonyítják, hogy a XVIII. század elején milyen széles elterjedtségű volt a színes, írókázott virágozás. E tárgyak hitelesítik és alátámasztják Soproni Olivér sok éves kutatásait a magyar fazekasornamentika múltjáról. Soproni Olivér számos magyar múzeum régészeti anyagát átvizsgálva, olyan ólommázas írókás fazekasművészetet fedezett fel, mely a török hódoltság idején fejlődött ki szerte az országban, és főleg tálak, tányérok díszítésére alkalmazták. E kerámia emlékanyaga jórészt a föld alól került elő, de akad néhány épen megőrzött reprezentatív példánya: ilyen a Déri Múzeum néhány tárgya, melyeket elsőnek Lüke Gábor ismertetett, ilyen a Néprajzi Múzeum nagy méretű tála, amely már Bossert Európa népművészetéről szóló kötetébe belekerült és újabban a Budapest múzeumai című albumban képviseli a Néprajzi Múzeumot. Ilyen a fenti nagy tál párja, melynek színes képe Malonyay palóc kötetében látható; ezt a monumentális tálat erősen stilizált hármas kupolájú templommal a Balog völgyében találták a kötet gyűjtői. Mindkét nagy tál feltételezhetőleg Gömör megyében készült. Az elsővel rokon díszű a Herman Ottó Múzeum egy tála, amelyet Soproni két fontos cikkében bemutatott, 1959-ben, az Iparművészeti Múzeum Évkönyvében, illetve a Néprajzi Múzeum Néprajzi Értesítőjében. E tál a XVI. századra tehető, feltételezhetőleg Miskolcon készült. Jelen kiállításon bemutatásra került e tárgy a Herman Ottó Múzeum néprajzi raktárából, és kiderült, hogy ugyanott megtalálható e tál párja, egy butykoskorsó, melynek díszítése teljesen megfelel az előbbinek, egy kéz munkájának mondható. Soproni kutatásai bebizonyították, hogy Magyarországon a XVI—XVII. században az írókás virágos fazekasművészet már kifejlődött országszerte —, de évszámos darabra nem tudott rámutatni. Az 1713-as nemesbikki tál és még inkább az 1692-es tál az előző században kialakult fazekasművészet első ismert évszámos emlékei közé tartoznak. Miskolc kerámiastílusa nem azonos Mezőcsátéval, de hasonló ahhoz: volt mit tanulnia a csati születésű fazekaslegénynek a vármegye székhelyén. A fazekasságot kitanult mesterek jó része visszaköltözött a szülőfalujába, aminthogy visszaköltözött Rajczi Mihály is, kinek műhelyében a híressé vált bütykösök, miskakancsók készültek. A csati fazekasok azonban nemcsak Miskolcon és más városokban tanulhatták a virágozás művészetét. Amikor vasárnaponként az istenháza padjaiban ültek, szemük bizonyára a mennyezet és a karzat festett virágain járt, melyet a csati nemesek kérésére 1746-ban két komáromi asztalos festett. Ha összehasonlítjuk a korai miskakancsók igényes virágmintáját a mennyezet tábláinak virágaival, igen sok hasonlatosságot fedezhetünk fel. A csati református nemesek írástudó, rajzolni tudó emberek voltak, és 1759-ben készült nemesi