A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Kresz Mária: A Borsod megyei fazekasság

[9] Dankó lirrare: Vásárhirdetések. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971. Debrecen, 1972. 385—418. 1. — A közleményben szerepel a most ismertetett vásárhirdetés is. A vásárhirdetés a szerző tulajdona. Eredetiben ki volt állítva a Déri Múzeum A magyar vásárok néprajza c. kiállításán. A Borsod megyei fazekasság Borsod megye fazekasságáról szólva elsősorban a megye székhelyének, Miskolcnak eddig nem eléggé kutatott fazekasságára szeretném felhívni a figyelmet. Mondanivalómat megemlékezéssel kezdem, a nemrég tragikusan elhunyt Bodgál Ferenc egyik cikkét idézem: „Beszélgetés Áfra bácsival" (Észak-Magyarország, 1958. január 19.). Miskolc fazekasságának jelentősége miatt fontos ez a híradás az utolsó helybeli fazekasmesterről. ,,A gyáróriástól alig pár száz méterre, kis házacska húzódik meg szerényen. Hold utca 26. Az udvaron a jó szagú agyag mellett katonás sorrendben virágcserepek száradnak a januári napon. A kis lakásban Afra Károly, a legutolsó miskolci fazekasmester és felesége lakik. Mindketten nagyon szívélyesen fogadnak, hiszen régi ismerőssel, Seres János művészbarátommal látogatom meg őket. Károly bácsi vállán háromnegyed évszázad terhe — most januárban lesz 75 éves —, de szeme még most is fiatalosan csillog, mikor mesterségéről beszélgetünk. — 1894-ben mentem inasnak Mezőkeresztesen és négy év múlva szabadultam — mondja . . . A segédnek kötelező volt egy kis országlátás, vándorlás. Dolgozott Mezőcsáton, Tiszafüreden, ismerte az ónodi, gönci, szikszói, novaji fazekasokat. 1907-ben Miskolcra jön, rövid időre kiváltja iparát, majd Űjdiósgyőrben, Hejőcsabán a Turi-féle gyárban, a Szentpéteri kapuban levő kis üzemben dolgozik. Később ismét önálló lesz. Fazekait, tányérait, butykosait messzi vásárokra elhordták a kereskedők. A nagy keresletnek azonban az első világháború után vége lett. A gyárak ontották a sok újfajta porcelán- és zománcedényeket, s az öreg mester, hogy megélhetését biztosítsa, évtizedek óta csak virágcserepet készít. Műhelyében ma is megvannak a régi szerszámok, a szép edényeket azonban már rég elhordták ismerősök és jóbarátok . . . Kiderült, hogy amikor ő a városba jött, már csak három öreg mester élt: Topolyi, Honyákovics meg Haj dun é. Ekkor már nem a Nyakvágó agyaggödreit bányászták, hanem a bábonyibérci gulyakút mellől hordták az agyagot szekérszámra. A tapolcai agyagot is használták, de azt homokkal kellett keverni, hogy könnyen lehessen égetni. Egészen jó agyagot a messzi Ostorosról hoztak Egerből. Most görömbölyi agyagot használnak, de' ezt is keverni kell. Beszélgetés közben kérésre terelem a szót: csináljon nekünk a mester olyan edényeket, mint régen csinált, hogy ne csak levéltári anyag, néhány