A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tóth Pál: Az első magyar műszaki könyvtár és ritkaságai Miskolcon

venni azt is, hogy mi maradt meg a régi könyvtár állományából. Maguk a leltárkönyvek is igen jelentős és értékes dokumentumai a magyarországi könyvtártörténetnek, hiszen ezek alapján némi képet alkothatunk magunknak a kor könyvtári munkájának színvonaláról. Ezek a leltárkönyvek a szerzőn és a könyvek címén kívül feltüntették a kiadás helyét, évét, a könyvek formátumát, a leltári és raktári számokat. Tizenkét ún. fő szakcsoportot és ezeken belül nagyon sok alosztást különböztettek meg. Kétségkívül szakrendszerük még nagyon sok terminológiai bizonytalanságot árul el, de a fejlődő műszaki és természettudományok általános fejlettségi szintjét hűen tükrözi. A dualizmus évei fordulópontot jelentenek a selmeci akadémia történetében is. A nacionalista magyar kormányzat természetesen nem sokáig tűrt meg egy olyan ízig-vérig idegen, német szellemű és nyelvű intézményt eredeti formájában, mint amilyen a selmeci akadémia egy évszázadon keresztül volt. Másrészt a XIX. század 70—80-as éveiben kibontakozó kapitalista fejlődés parancsoló szükségként vetette fel a magyar műszaki felsőoktatás szélesebb alapokra való helyezését. Ennek egyik előfeltétel azonban a magyar oktatási nyelv bevezetése a műszaki felsőoktatási intézményekben, és egyáltalán a magyar műszaki nyelv megteremtése. A magyar bányászat és kohászat szaknyelvének megteremtése elsősorban a Selmecbányái akadémia oktatóira és professzoraira várt, noha többségük még a századforduló után is németül beszélt és gondolkozott, legalábbis a magánéletben. 1872-ben a könyvtár új vezetőt kap, Pauer János személyében. Az új kultuszkormányzat is egyre többet áldozott a könyvtár fejlesztésére: ekkoriban már angol, amerikai, sőt ausztrál és latin-amerikai egyetemekkel is kapcsolatban állott az akadémia és könyvtára. A szakszerűség hiánya azonban a megnövekedett könyvállomány miatt erősen éreztette hatását a könyvtári munkában. Ekkor kezdeményezte Pauer a könyvtár állományának teljes átvizsgálását, leltározását és a könyvek rendbeszedését, ami nála azt jelentette, hogy egy akkori német szisztéma szerint a könyvállományt egységes — piszkosbarna — kötésbe kössék be. Ennek érdekében az eredeti, több száz éves borítókat és kötéstáblákat kíméletlenül leszedték és elpusztították, amivel olyan jóvátehetetlen kárt okozott Pauer hozzá nem értése és makacssága, amely szinte példátlan a magyar könyvtárügy történetében. Nem is szólva arról, hogy a könyvek százait csak azon az alapon, hogy egyforma nagyságúak és formátumúak, takarékossági okok miatt egyetlen kötésbe kötötték, és szinte futószalagon gyártották ezeket a, szaknyelven kolligátumnak nevezett, köteteket. Amivel nemcsak a könyvek állagában okoztak mérhetetlen károkat, hanem a könyvek nyilvántartása és használata is hallatlan nehézségekkel járt és jár mind a mai napig. Csak az a szerencse, hogy a könyvek tartalmában ez a vandalizmus nem tudott kárt tenni. Végeredményben a selmeci könyvtár értékét nem is annyira egyes unikumok, bár ilyenek is vannak szép számmal, adják, hanem az a tény, hogy egy nagy múltú intézmény tudományos színvonalát és fejlettségi fokát reprezentálja. A selmeci könyvtár anyagának feldolgozása rendkívül értékes hozzájárulást jelentene a kor — a XVIII—XIX. századi Magyarország— történetéhez; elsősorban a magyar technikatörténet, könyvtártör-