A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)
Kádas—Murányi—Zimonyi: Tízéves a Napjaink
Szokatlan jelenség, hogy bár valamennyi folyóiratot egységes szocialista kultúrpolitikai elvárás fon körül, a Napjaink karakteressége éppen ennek az elvárásnak a beteljesítésével függ össze. Még szokatlanabb talán, hogy ezzel a folyóirat — ahogy Kabdebó Lóránt megfogalmazta Darvas: A térképen nem található című drámája Miskolcon, írószövetségi keretben rendezett vitáján —• korántsem a könnyebb ellenállás irányába tör. A tapasztalat szerint a folyóiratok ma kevesebb kockázattal tehetnek közzé ún. énközpontú írást a közéleti ihletettségű műveknél. 22 A rendelkezésünkre álló terjedelem nem engedi meg a lapszámok tüzetes vizsgálatát. Ezért a karakteresség jegyeit most csak összefogottan mutatjuk be, anélkül, hogy részletesebben kitérnénk rá, jelezzük: mit valósított meg a lap a maga elé tűzött programból, miben adós mindmáig. A folyóiratoldalak átlapozásával kitűnik, hogy a Napjaink nemcsak az újabb teoretikus megnyilatkozásokban tartott ki a Vállaljuk! célkitűzései mellett, hanem tendenciájában is mindvégig követi. A szerkesztés gyakorlatát elvileg nem érinti a szerkesztő bizottság egyes tagjainak a kicserélődése, 2 ^ a munkatársak, a költő-írótábor átalakulása, felfrissülése. A szerzők legnagyobb részét, a lap jellegét megadó csoportot nyugodtan jellemezhetjük azokkal a sorokkal, amelyekkel a lapban rendszeresen jelentkező Ratkó József állítja elénk magát (ő egyébként 1971-ben Miskolc város irodalmi díját is elnyerte, éppen a Napjainkbeli szerepléséért): „A valóság, a lelkiismeret s az igazság ujjahegyén mozdulok, bólintok, nemet integetek — így élek én." 2 * Ennek a költői-írói magatartásnak a kritikai szemléletű, valóságelvű irodalomnak a pártfogása nyilatkozik meg a lap kritikai kiállásaiban, elméleti cikkeiben, az irányzatot képviselő szerzők rendszeres közlésében, több műfaj beli szerepeltetésében, kritikai támogatásában. Az írások nagyobb hányada nem csak szocialista realista, hanem stílrealista is. Nézzünk néhány példát erre a vers és széppróza rovatból! A Napjaink versrovatát az I—VI. évfolyamban — a legtehetségesebb helyiek (Bihari Sándor, Niklai Ádám, Kalász László) mellett — a Tűz-tánc antológia egyes költői, illetve a későbbi Tiszta Szigorúság szerzői határozzák meg. A Tűz-tánc 1958-ban jelent meg, s nyílt kiállás volt az ellenforradalmat követő csendben a szocializmus, a rend mellett. Az antológia fiatal költői 1962-re már esztétikai differenciálódáson is átestek, így a Napjainknak lehetősége nyílt a legtehetségesebbek bekapcsolására. Ez — Váci Mihály és Garai Gábor kivételével — lényegében sikerült. Ladányi Mihály (aki Pestre távoztáig Kazincbarcikán élt), Mezei András, Kalász Márton, Maróti Lajos jelentkezik gyakran a lapban, nemcsak versekkel, hanem közírói tevékenységgel, kritikával is. Maróti pl. egy időben könyvszemle rovatot kap, amellyel számról számra jelentkezik. 2 "' Bár az antológiába nem került be, a Tűz-táncos vonalhoz tartozik Takács Imre, Csanády János, Demény Ottó —-, akik szinte az első lapszámtól 1968-ig rendszeresen jelen
