A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tóth Pál: Újságírók, lapszerkeszltők, művészek...

Miskolcon pl. 1919 és 1945 között két jelentős kísérlet történt egy életképes irodalmi—kulturális—művészeti folyóirat megjelentetésére. Az egyik a 20-as években látott napvilágot, Miskolci Szemle címmel. Elindítója Bank Sándor és Sassy Csaba voltak. Azzal a kifejezett céllal indították meg a Miskolci Szemlét, hogy fórumot biztosítsanak a miskolci íróknak. Sassy ekkor már kiszorult a nagy és jelentős miskolci napilapok vezető gárdájából és a 20-as évek elején, mint a Lévay József Közművelődési Egyesület főtitkára, a város kulturális és irodalmi életének egyik irányítója, szervezője volt. Törekvéseit azonban nem sok siker koronázta, amit ő maga egy évtized múlva el is ismert, több, nagy port kavart írásában. A Miskolci Szemlével az történt, hogy a lapot pénzelő előkelőségek feleségeinek, harmadrangú költőknek és előkelő dilettánsoknak fórumává változott. A szerkesztők számára kötelező volt a legsilányabb, legnívótlanabb hivatalos irodalom és kultúrpolitika propagálása. Annál is inkább, mert Mikszáth Kálmán főispán a lap munkáját személyesen irányította. Jellemző erre a lapra és egyáltalán az úri középosztály kulturális színvonalára — hiszen a Miskolci Szemle, mint a Lévay Közművelődési Egyesület lapja, éppen ennek a városi középosztálynak szánt folyóirat volt —, hogy egyik vezető munkatársa, Sassy Csaba 1928-ban azt írta Kozma Andorról, hogy: ,, . . . csonka Magyarországnak ez idő szerint legnagyobb élő költője . . ." Ennek megfelelően azután a Miskolci Szemle különszámot szentelt neki. Pedig Sassy Csaba még a kulturáltabb újságírók közé tartozott. Az az újságírói garnitúra, amely kívül rekedt a vezető gárdából, állandó és súlyos anyagi gondokkal küzdött. Pontosan Sassyról írták 1937-ben, hogy ,,A miskolci nótafát dús termésre hajszolta a család: nappal redakciókba körmölt, és az éjszakából ellopott órák során írta papírra remek verseit Sassy Csaba". Természetesen pontosan ez volt a helyzet a többieknél is. Hajdú Béla, Sassy Csaba, Kőrakó Béla, Balázs Győző, Demeter Géza, Meskó Barna, stb., tehát az ún. második vonal, még mindig a befutott újságírók közé tartoztak. Hajdú Béla pl. saját költségén tudta kiadni egyik írását, Sassy Csaba ugyancsak saját zsebéből fedezte nem egy esetben fővárosi neves és valóban rangos írók itt tartózkodásának költségeit. De számukra az írás létkérdés volt, a szó fizikai értelmében is, ellentétben az újságíró—politikus—ügyvéd típussal, akik mint pl. Földes Lajos, Fehér Ödön és mások, komoly pozíciókkal rendelkeztek az üzleti világban is, mint kiadóvállalati tulajdonosok, részvénytársasági igazgatósági tagok, stb. 1919 óta pl. Miskolcon egyetlen olyan eset sem fordult elő, hogy az újságírók hátán felkapaszkodott „potentátok" pályadíjakkal, tanulmányi segélyekkel, ösztöndíjakkal segítették volna a fiatal tehetségeket. Az 1937-^ben Hajdú Béla által elindított Termés c. folyóirat hiába hozta létre Baráti Körét, néhány év múlva kimúlt és egyetlen évfolyam sem tudott rendszeresen megjelenni. Ugyanakkor a város sok tízezer pengőt herdált el a Miskolci Hét rendezvényeire, amelynek — egyes közgyűlési felszólalások szerint — egyetlen haszonélvezői a vendéglősök és szállodatulajdonosok voltak.

3 A Lévay Közművelődési Egyesület évente mind-