A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A karcsai bocskor

Mikor az egyik óudalánál a közepiig értem, ott rátettem a gombot, a hátulját kivágtam, felhajtottam, oszt azt is befüdztem. A másik óudalon meg rátettem a pántot, oszt kész is vóut. Ezután vóut nekem eggy fa, úgy nézett ki, mint eggy kaptafa. A kész bocskort, ha keményebb vóut a bűr, megáztattam, oszt ráhúztam erre a fára. Ott asztán eggy bottal megveregettem, a fán, hogy jóu vóut a formája is, meg úgy is állott az ember lábán, mint a parancsolat. Úgy hogy az nem tört. Ha kemény vóut némelyszeri túlságosan, oszt valahun tört, hát ott ahun tört a bűrt megvékonyítottam úgyannyira, hogy hát az puha vóut. A lábujjnál megint úgy tettem, úgy, hogy az nekem szépen odaállott, ahova kellett. Ha a bocskornak kiszakadt a talpa, tett alá az ember csizmaszárbul fóutot, rávarrta. Egy esztendeig hordta fóut nélkül, más esztendőübe hordta fóuttal. Nem mindegyik pásztor értett a bocskorfüdzéshez. Jóu bocskort meg kevesen tudtak készteni. Ha megnézték amelyiket én füdztem, az bocskor vóut. Amaz meg úgy nézett ki, mint egy varangyékos béka. Kifordult a láb belőülle, mer a sarkát nem állította be úgy, hogy az úgy álljon, mintha cipőüfélébe vagy bokkancsba vóuna a lába. A bocskorfüdzést én 17—18 éves koromba tanultam meg a gazdámtúl, akinél bojtár vóutam, meg a nagyapámtul is. De a nagyapám nem ezt a tótbocskort csinálta jobban, ha olyat, mit magyarbocskornak neveztek. Annak gömbölyű vóut az óura. Mind a két óudalrul vóut szíj belehúzva, de én ezt a tótbocskort úgy csinálom, hogy egy szíjjal füdzöm körül az egéssz bocskort. Körülhasítom a hátuljáról, az óudalátul be a közepiig, ahun van a bocskornak a óura. Úgy, hogy az belőül is fog, oszt nem enged neki kifordulni. A magyar bocskort nem lehetett megcsinálni gombosra, mer az jobban engedett, idehajlott, meg odahajlott. Azt madzaggal vagy szíjjal kötötték 3. kép. A bocskor lábon 4. kép. Gyermekeknek és felnőttnek való bocskor