A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 9. (Miskolc, 1971)

Sz. Kürti Katalin: Medgyessy Ferenc és Debrecen

Ecsedi tovább ment Pestre, hogy az egyetemről földrajz-történelem szakos tanárként kerüljön Szegeden át vissza szülővárosába. Hosszú évken, évtizedeken át dolgoztak egymás mellett egy cél, a múzeum, a tiszántúli föld múltjának megismerése érdekében. Haláluk ideje csaknem egybeesett. Azok az idők, a 30-as évek második fele a debreceni művészeti és tudományos élet fekete esztendei voltak: 1935-ben halt meg Káplár Miklós, a festőzseni, Ecsedei Istvánhoz külsőleg és szokásaiban megtévesztésig hasonlító testi-lelki jóbarát, Löfkovits Artúr, a múzeum alapítója. 1936-ban elköltözött az élők sorából Ecsedi István, „május 19-re virradó hajnal előtt, talán éppen akkor, amikor a Hortobágy megszámlálhatatlan pacsirta-tömege ébredni szokott és a fogyó csillagfényben égig-zsongó közös éneklésre emelkedik ..." — írta Sőregi János. 1939. augusztus 29-én pedig Zoltai Lajos szíve is megszűnt dobogni. A mai debreceni Déri Múzeum munkatársai nemcsak az elődöknek kijáró „kötelességszerű" tisztelettel tekintenek Zoltai Lajosra és Ecsedi Istvánra, hanem inkább mint gyűjteményeik megalapozóira, írott szavaik révén haló poraikban is munkájuk örök tanácsadóira, támogatóira. Csorba Csaba Medgyessy Ferenc és Debrecen Medgyessy Ferenc 12 éve halott, de a róla megjelent írások, kiállításokon, köztereinken, középületeinkben álló szobrai, maradandó életműve biztosítja halhatatlanságát és bizonyítja, hogy — Ferenczi Béni szavaival élve — „Medgyessy a legjobb magyar szobrász ... a legkülönb, a legegységesebb, a legegyénibb. Medgyessy az első magyar szobrász, akinek életműve egyetemes, az egész emberiséghez szól."

1 Miben áll Medgyessy egyetemessége, magyarsága, és művészetének, életművének egyénisége, egységessége? Egyénisége átsüt az alkotásokon. A Mester nem utánoz, nem másol művészeket, nem köti magát zárt stílusokhoz. Tanul az asszíroktól, az etruszkoktól, az egyiptomi és archaikus görög művészettől, a debreceni díszítőművészettől és az egész magyar népművészettől, a XX. sz. nagy francia szobrászaitól: Mailloltól, Despiautól, — de egyéniségén átszűrve szintetizálja hatásukat. Legvilágosabban a debreceni Déri téren álló négy allegorikus szobron követhető e magasfokú szintézis: a „Tudomány" antik folyamisten szépségű alakjától az önarcképszerű, etruszk vigyorgó „Néprajziig, a Parhenon frízétől a cerveteri szarkofágokig, — s tovább a XX. század nagy szobrászati eredményeiig, s vissza a népművészet nyugalmáig, leegyszerűsítő szándékáig. Életműve egységes, homogén, nem tagozódik korszakokra, nincsenek válságai, következetesen építkezik, még a hibáit is végig viszi és egyéniségének jóízű részévé, erényévé teszi.