A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

IN MEMORIAM - Lajos Árpád: Megay Géza 1904—1963

gyűjtötte be, de egy időben kiterjedt gyűjtő munkája a városi kisipari ágak tárgyi emlékeinek (csizmadiamesterség, fésűsipar, mézeskalácskészítés, tímárság stb.) megszerzésére is. Erejét nem kímélve, dolgozott, s ifjúsága lendületében egy pillanatig sem gondolt arra, hogy a túlfeszített munka egészsége rovására fog menni. Reá várt az ezrekremenő begyűjtött muzeális tárgy leltározása, raktározása, megóvása is. Csaknem három évtizeden át az ország egyik legkiválóbb restaurátora volt, de figyelme, igyekezete kiterjedt a szakirodalmi munkára is. 1953-ban a muzeológusi, 1954-ben az önálló tudományos kutatói besorolását nyerte el. Ez évektől kezdve produktív tudományos munkássága a múzeumi publikálási lehetőségek megteremtése folytán új fejlődési szakaszába lépett. Kutatásai eredményét rendszerezni kezdte, feldolgozásaiban, tanulmányaiban példáját adta az alaposságnak, részletekbemenő lelkiismeretességnek. „Az ároktő-dongóhalmi honfoglaláskori magyar temető", „A repülőtéri ásatás", „A bükki üveg huták története", „A miskolci órásipar története" c. műveiben kutatásainak leszűrt eredményei sorakoztak fel. Hozzáfogott az avasi templom 194l-es ásatása, a mezőzombori temető ásatása, Miskolc ipari történeti feldolgozásához. Készülő müvei egymás mellett alakultak, érlelődtek. Működése kiterjedt a tudományra való nevelésre is. Az ifjúság bevonásával megszervezte a „Szendrey János" helyismereti szakkört, s nemcsak programot adott a helytörténeti gyűjtésekre, de fiatal barátait megnyerte a múzeumi tárgyak gondozására, rendezésére is. Rendszeresen patronálta a hejőkeresztúri múzeumot, adott szakszerű irányítást az itt folyó rendszerező és nyilvántartó munkához. Előadásaival, kiállításaival dolgozó társadalmunk sokaságát nevelte a tudomány szeretetére és pártolására. Több évtizedes működése elismeréseként kormányzatunk 1961-ben a Munka Érdeméremmel tüntette ki. Ez évtől kezdve azonban ereje, egészsége rohamosan hanyatlani kezdett. Élete utolsó két évében már betegen dolgozott. Produktív munkássága leggyümölcsözőbb szakaszán esett ki a toll a kezéből. Korai halálával nagy űrt hagyott maga után. Az utókor úgy tekint rá vissza, mint a múzeum történetében hézagpótló szerepet betöltött emberre. Pályája nagy része egy olyan időre esett, amikor a múzeum személyi ellátottsága elégtelen volt, amikor egy emberre túlsók munka jutott. Megay Géza működése eleven példája volt a sokfelé ágazó múzeológiai munka több frontján való harcnak és helytállásnak. És ezt a harcot valóban önfeláldozóan vívta meg, egy letűnő korszak sok-sok emlékét mentve át. a tudomány számára. Pályafutását, működését tisztelettel és megbecsüléssel tartjuk számon. LAJOS ÁRPAD MEGAY GÉZA MÜVEINEK JEGYZEKE [1] Hun—germán sírleletek a Borsod megyei Szirmabesenyőről. Archaeologlai Értesítő, 1952. 132—134. pp. 12] Az öreg csizmadia búcsúja szerszámaitól. Kohó. II. (1954), 2, 60—63 pp. és különnyomat. [31 Lillafüred barlangjainak ősrégészeti jelentősége. (Megjelent a Lillafüred barlangjai című Kessler Huberttel együtt írt munkában, az Idegenforgalmi Hivatal kiadásában. 1. kiadás (1955), 75. p., ill. 2. kiadás (1961), 64. p., ill. 3. kiadás (1963), 66. p., ill. [4] Az Ároktő-dongóhalmi honfoglaláskori magyar temető. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei (3), 1956. júniusi számában 15—22. pp. [5] A Miskolc-repülőtéri honfoglaláskori magyar temető. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei (4), 1956. decemberi számában 14—21. pp. [6] Herman Ottó relikviák a miskolci múzeumban. Borsodi Szemle, IV. (1960). 3. és különlenyomat [7] A miskolci órásipar története. Borsodi Szemle, IV (1960), 6. és különlenyomat.