A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 6. (Miskolc, 1964)

Lajos Árpád: Hajnaltüze Borsodban

Közvetlen a virradat előtt kivonul a násznép. A vőlegény a menyasszonynyal a legszebb, a legláthatóbb helyen áll fel, hadd világítsa meg jól őket a meggyújtott szalmatűz. A násznép köröskörül helyezkedik el. A férfiak egyikemásika pálinkás üveget szorongat a kezében. A tánc előtt isznak egy-két kortyot, vándorol a kis üveg kézről-kézre. A mulatság négy fő szakasza: lassú kezdés, gyorsítás, gyors, merész tánc, s végül lassú ütemű dalolással szétszéledés. A tánckezdő lassú csárdást a vőfély az egyik koszorús lánnyal nyitja meg, csatlakozik hozzájuk a vőlegény, menyasszony, majd a többiek, elsősorban a fiatalok. Az északi Sajó mentén néhol szokás a férfiak körben haladó, solotánca lépésváltással, tapssal. A lassú csárdásban még nincs forgás, csak lépő mozdulatok, finom derékhajlással. A lányok táncrahívása egyébként ma máivárosi módon, hozzálépéssel, meghajlással történik s néhány udvarias szóval „(szabad lesz?") történik. A tánc kezdetén a közös nótázás máris hangosan felcsendül: „Fenten ragyog, fenten ragyog a fiastyúk...", „Sárga cukrot vettem" A magasan lobogó tűz körül nem sokáig tart a lassú csárdás. A vőfély intésére hamarosan gyorsítanak. A csárdás kettős jobbra-balra lépése után dobbantás és forgás következik. A férfi jelzi a jobb- vagy balláb dobbantásával, melyik irányban forogjanak. Friss, fürge ütembe csap a nóta: „Hajnallik már, hajnallik már. . . Nekilendült kedvükben ezt a nótát ujjongás-