A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 5. (Miskolc, 1963)

Tudományos ülésszak - Zsadányi Guidó: A megye képzőművészetének helyzete, képtárai és képzőművészeti irodalma

vényeket, azoknak a tárgyi eredményeit regisztrálja és mintegy vetülete legyen az életben, a kiállításokon jelentkező képzőművészeti alkotásoknak. Éppen ezért egy kis történeti áttekintéssel szeretném érzékeltetni azt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye képzőművészetének alakulása az utolsó 150 év folyamán milyen volt. Sajnos ez a fejlődés, az említett utolsó 10—15 évtől eltekintve általában a helyi kereteket alig-alig lépte túl. Ha múlt századi képzőművészetünket nézzük és Váncza Mihályt, a festőt és írót, vagy az ismert, de különösebb hírre nem emelkedett Latkóczy Lajost nézzük, akkor országos tevékenységükről nem sokat tudunk mondani. S ugyanígy vagyunk az építészekkel is, Kun Józseffel az első miskolci színház építőjével, vagy Klir Vencellel, több környékbeli templom, a baji Patay-ház és a múzeumépület bővítésének építészével, akik beírták nevüket a helyi művészet történetébe, de mindazok az eredmények nem olyanok, melyek a magyar művészet történetében valami kivételes helyet biztosítanának számukra. Az első nagyobb képzőművészeti kiállítási igény 1899-ben jelentkezett, amikor Hock Jánosnak (a Nemzeti Szalon aligazgatójának) propagandájára és közreműködésével megrendezték az első képzőművészeti kiállítást Miskolcon. Színvonala azonban nem volt rendkívüli, talán a legnagyobb név Glatz Oszkár, aki ekkor még maga is kezdő festő volt és nála ma már kevésbé ismert művészek alkotásai jelentek meg a miskolci közönség előtt, mégis a kiállításnak az erősen polgárosodó és anyagi fejlődés szempontjából előretörő város életében mégis kivételes jelentősége volt. Ezt követően lassan kialakul az önálló miskolci művészcsoport, melynek nevezetesebb tagjai Halász—Hradil Elemér és Kemenszky Árpád a nagybányai festőiskolán is megfordultak, mások pedig, mint Kun József a szobrász és Sassy Attila a festőművész pedig Párizsban és Münchenben végezték tanulmányaikat. 1905 őszén került sor a miskolci festők első kiállításának megrendezésére. Természetesen ez a kiállítás helyi jelentőségű kiállítás volt, bár a fővárosi sajtó részéről kedvező fogadtatásban részesült, mégis nem szabad ezzel a kiállítással szemben túlzott követelményeket támasztani. A tény kétségtelenül az, hogy ez a kiállítás útnakindítója volt egy igen erős és lendületes fejlődésnek, melynek további kihatásait napjainkban is érezzük. A megye két városának, Miskolcnak és Sátoraljaújhelynek képzőművészeti életében kivételes jelentőséggel bírt a Felvidéki Vándorkiállításnak 1906-ban és 1910-ben történt megrendezése. Kezdeményezője Balogh Bertalan volt, a múzeumunkat is alapító, Borsod-Miskolczi Közművelődési és MúzeumEgyesület főtitkára. Az ő agitatív tevékenysége révén az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat hozta létre ezeket a kiállításokat. Tény az, hogy első ízben történt meg Magyarországon az, hogy egészen színvonalas képzőművészeti kiállításokat vittek el vidékre, amit addig senki sem hitt el, bekövetkezett az a csodálatos eredmény, hogy a vidéki városok lakossága nemcsak látogatta ezeket a kiállításokat, hanem jelentős vásárlások is történtek. A Felsőmagyarországi Vándorkiállítás másik jelentősége az, hogy kimagasló festők szerepeltek mind az akadémizmus hívei, mind az új törekvések képviselői közül. Az egyik oldalon Benczúr Gyula, a másik oldalon Fényes Adolf, Rippl-Rónai József, Szinyei Merse Pál, Tornyai János nevét kell említenünk. A vándorkiállítások történetének feldolgozása elkészült és e tanulmány a Herman Ottó Múzeum Évkönyve IV. kötetében fog megjelenni. Ezzel a kérdéssel itt ezért behatóbban nem fogok foglalkozni, csupán két fontos részletre kívánok rámutatni a vándorkiállításnak a múzeumügy fejlődésére gyakorolt hatására. Egyfelől Miskolcon, ahol a múzeum képzőművészeti gyűjteményének legszebb darabjai (Fényes Adolf: Asztalos-a, Szinyei Merse Pál: Mező-je, stb.) ebből az anyagból került a múzeum gyűjteményébe. Másfelől Sátoralja-