A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 5. (Miskolc, 1963)

Tudományos ülésszak - Kemenczei Tibor: Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti kutatása

Noha a baráti kör-szervezet sokban lehet segítségünkre, ez azonban csak egy-egy nagyobb központ esetén használható fel. Kisebb községekben csak személyes kapcsolatokra lehet támaszkodni. Ebben az évben végeztünk kiszállásokat ezzel a céllal, azonban a nagy távolságok, a lassú közlekedés miatt ez csak korlátozott számú, mértékű maradhatott, s a kívánt mértékben nem lehetett növelni. A jelenlegi körülmények közt azonban ennél többet nem tehetünk. A múzeumi népművelési munka egyik legfontosabb ágát az irodalmi ismeretterjesztő munka alkotja. Ezalatt a múzeum tevékenységét ismertető, a napi sajtóban megjelent cikkek mellett a tudományos feldolgozó munka alapján íródott, annak eredményeit, a szakmai részletproblémáktól mentes, közérthető formában közlő munkákat, tanulmányokat értjük. Tudományos feldolgozó munka híján, eltekintve a Miskolc-Sötétkapu melletti, a diósgyőri ásatások eredményeit ismertető tanulmányoktól, s Kalicz Nándornak egy cikkétől, nem tudott közreadni régészeti ismeretterjesztő munkákat. Az eddig végzett tudományos munkánk alapján lehetővé vált már ilyen jellegű munkák publikálása is. így a Borsodi Szemle számára a Miskolc-Szabadság téri császárkori leletek feldolgozása, és egy Észak-Magyarország későbronzkori történetével foglalkozó tanulmány van készülőben. Az ilyen publikációs tevékenység kiszélesítése azonban a tudományos munka további fokozását kívánja meg. Fontos szerepet töltenek be a múzeum ismeretterjesztő munkájában az előadások. A megyei Múzeumok Baráti Körének előadássorozata lehetőséget ad önálló kutatáson alapuló, tudományos színvonalú előadások tartására. A múzeumban folyó tudományos munka eredményeit leginkább a kiállításokon ismeri meg a közönség, itt tudja a múzeum leghatékonyabban megvalósítani sajátos oktató, nevelő funkcióját. Az új állandó kiállítás régészeti része Borsod múltjának, történetének bemutatását nemcsak egyszerű történeti felfogásban, hanem az egykor itt élt népek társadalmának, gazdaságának megelevenítésével komplexebb módon igyekszik megoldani. Nehezebb probléma a kisebb városokban, községekben régészeti kiállítások útján történő ismeretátadás. Helyben történő kiállítások útján ez nem valósítható meg. A régészeti anyag törékeny, tudományos értéke megköveteli, hogy ilyen módon ne kockáztassuk. Olyan megoldást kell találni, amely révén szervezett kereteket lehetne biztosítani a múzeummal nem rendelkező helységek lakóinak is csoportos múzeumlátogatásra. Végezetül érintenünk kell a népművelő munka fontos, de a régészetben csak igen csekély mértékben alkalmazható módját. Ez a honismereti szakkörök, kérdése. A néprajzban rendkívül bevált, igen sikeresen alkalmazható forma ez, régészetben azonban felhasználása oktató, nevelő értékénél sokkal súlyosabb tudományos kárral járna. Lehetetlen lenne ugyanis a megfelelő keretek között tartani, ellenőrizni a megyében szétszóródottan működő szakköröket, nem tudnánk megakadályozni a felfedezett régészeti lelőhelyek illetéktelen ásatását, bolygatását. Természetesen ez korántsem jelenti azt, hogy elzárkózunk az iskoláktól. Megfelelő, megbízható pedagógus esetében, itt megint az ózdi példára hivatkozunk, támaszkodhatunk arra a kétségtelenül igen jelentős alapra, amit ezek nyújthatnak nekünk. Régészeti kutatást, a néprajzzal ellentétben azonban az iskolák nem folytathatnak, s a leletbejelentő hálózatba való bekapcsolódáson túlmenően (ebben az esetben is csak a tanárokon keresztül, azok ellenőrzésével), nem használhatjuk fel segítségüket. Összefoglalóan a Herman Ottó Múzeum régészeti feladatait a tudományos kutatás tervszerűbbé tételében, s ez alapján a népművelő munka fokozásában tudjuk meghatározni. KEMENCZEI TIBOR