A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 2. (Miskolc, 1955)

TANULMÁNYOK - Leszih Andor: Móra Ferenc és Miskolc

Móra Ferenc és Miskolc LESZIH ANDOK Móra nemcsak írásaiban, de az életben is szív- és lélekember volt. Ezért szerettük meg mi, miskolciak is, mikor ittjárt előadásokat tartani, vagy errefelé jártában pár napot itt pihenni. Legelőször 1905. évben volt Miskolcon. A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége közgyűlésén Kulinyi Zsigmondról, a szövetség elnökéről tartott emlékbeszédet. Az ünnepség után nagy társasággal jött be a múzeumba. A miskolci Közművelődési Egyesület főtitkára az ebéden nagy beszédet, mondott a magyar beszéd és magyar írás tisztaságáról. Politikai közéletünknek egyik u. n. „tekintélye" észrevette, hogy az akkoriban még kiállított Betalli-féle tengeri kagyló és csigagyűjteményünk némelyik darabján véletlenül rajta maradt a gyűjtő — német szövegű —meghatározó cédulája. Gúnyos hangon esett neki a főtitkárnak, hogy egy magyar közművelődési egyesület múzeumában németül oktatjuk a látogatókat. Múzeumunk akkor még csak hat éves volt, tekintettel az ajándékozó miskolci családja nagy tekintélyére, ezt a következő években úgyis raktárba helyezett és Miskolcot nem is érdeklő gyűjteményt, ahogy megkaptuk, úgy állítottuk ki ideiglenesen, hiszen a tengeri csigákhoz itt senki sem értett, hát bizony egy-két németszövegű cédula ottmaradt a kiállítási szekrényben. A jólelkű Móra az egymásnak akaszkndó két ember minden mérgét az ő bájosderűs-bölcs mosolyával lecsillapította, megmagyarázván, hogy az ilyen idegen vonatkozású gyűjtemény darabjainak némelyikén véletlenül rajtamaradt németszövegű cédulák miatt nem esett sérelem a magyar nemzeten. A vita elsimult. Szavában nem volt sem a laikust kioktatni akaró fölény, sem az, hogy ő most egy alig pár éves múzeumot akar jóindulattal megvédelmezni. Olyan természetes volt ez, mint amilyen természetes volt ő minden tettében és szavában haláláig. Igazában azonban 1908-ban Kolozsváron ismertem meg, mikor ott a vidéki múzeumőrök részére egy kéthetes régészeti tanfolyamot rendezett a Múzeumok Főfelügyelősége. Posta Béla tanfolyamvezető, egyetemi tanár, engem Móra Ferenccel egy szobába osztott be. A tanfolyam kezdő napján az én vonatom korán reggel érkezett Kolozsvárra, azért már előre írtam neki egy mentegetőző levelet, hogy korán fogom felzavarni. Ezt írta rá: „Ami a korán való érkezését illeti, azzal is lekötelez, idejében fel fog ébreszteni. Mi, vidéki múzeumőrök kénytelen kelletlen sokoldalú emberek vagyunk s nincs benne meglepő, ha ön most ébresztő gyanánt fog szerepelni." A kolozsvári két hét nekem felejthetetlen maradt egész életemre. Reggeltől-estig együtt voltunk. Megismertem, beleláttam a lelkébe s az első perctől kezdve éreztem szívének, barátságának a melegét. Beszéltünk eleget múzeumról, régészetről is, de legtöbbet a családról, kisleányáról, a műveiben is sokat emlegetett Pankáról. Szívét sohasem láttam olyan kitártnak, mint mikor róla volt szó. Aztán jött a háború, ami megakadályozta, hogy találkozhassunk. Leveleiben leírta azt a munkát, amit végzett. „Amióta a világ ég, még nem feküdtem le azon a napon, amelyiken felkeltem." Háború után többször jött Miskolcra, erre vezető útja közben is kiszáll itt pihenni. Előadásokat tart a Gazdakörben. Csodálatos varázsa volt egy ilyen szereplésének. Ünneplők rajongják körül, alig tud időt szakítani arra, hogy bejöjjön egy kis időre a múzeumba. Kis irodám látogatói jönnek, a múzeum barátai, jóakaró segítőink s ahogy elkezd beszélni, szűk lesz a kis szoba s mi újra egy felejthetetlen Móra-előadást sorozhatunk életünk legszebb élményei közé. 1929. évben kétszer is volt itt. Egyszer, mikor a dunántúli városok kulturális szövetsége itt tartotta a közgyűlését, azon itt volt a közokt. miniszter: Klebersberg Kunó is. Akkoriban jelent meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által készített szervezeti szabályrendelet a vidéki múzeumokról. A gyűlésen Móra is felszólalt. Azt mondta: Olyan ez, mint mikor ő elment Szegeden egyszer, az Alsóvárosban lakott, borbélyához, látja, hogy a borbélyműhely ajtajára egy nagy üres fazék van