A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 1. (Miskolc, 1955)

TANULMÁNYOK - Vezető a régészeti állandó kiállításhoz. A Bükk őskora

gerle, széncinege, kékcinege, lappan­tyú, erdei pinty, őszapó, nagy fako­páncs, — a kisebb emlősök: a hosszú­fülű denevér, hegyesorrú denevér, me­nyét, nagypele, kószapocok, erdei cic­kány, vakondok, sárganyakú erdei egér, erdei pocok. A terem szemközti homlokzatát el­foglaló hétméteres diorámában a Bükk nagyvadjait látjuk a maguk természe­tes, eredeti környezetében, az őszi hársas-kőrises sziklaerdőben. Már téli bundájában van a szarvas-, az őz-, a vaddisznópár és a télies időjárás ha­tására az erdőt már csapatokba verőd­ve járják a süvöltők. Rájuk vadászik a vadmacska. A következő nagy tabló az erdők gazdasági jelentőségét magyarázza. Ma a haladó erdészet, az ő erdőművelő munkáját a többtermelés érdekében uj, tudományosan kidolgozott alapokra, az érdőtipusok különbözőségére, az ebből következő eredményekre fekteti. A tabló bemutatja a szagos-mügés, nu­dum-bükkös, bükksásos, bükkös, gyöngyperjés-cseres-tölgyes, rekettyés mészkerülő tölgyes, áfonyás mészkerü­lő tölgyes típusait. Itt látjuk a Jávor­kút környéke geológiai felépítését, mikroklima-tipusát, s az erről készült erdőgazdálkodási üzemi térkép részle­tét. Dombormű mutatja az egyes érdő­tipusok kialakulását és elterjedésének törvényszerűségét s azokat az összefüg­géseket, amelyek az erdőtipus-térképe­zési munkák elvégzésével válnak felis­merhetővé. Képek mutatják a fenyve­sítés, szálalás, a tarvágás eredményeit, a véderdő képével együtt. Kisebb dioráma a Bükk mészkő-szik­lahasadékaiban megtapadó növényze­tet mutatja, a sziklák párkányainak la­kójával, a vándorsólyommal. Itt há­rom fényképen az Odvaskő sziklage­rincét, az örvénykő környékének látó­köveit, a Peskő sziklaletörését látjuk. A zárótablón a Bükk jellegzetes tájai­ról készült fekete és szines képek több tájegységet mutatnak be. A Bükk földrajzilag is változatos te­rület. A hegység főtömegét a Magas Bükk adja 15 km hosszú, 3—5 km szé­les karszt-fensikjával. Határát a me­redek sziklás, lejtő „bükki kövek" ad­ják. E szirtek közül a leghatalmasab­bak a Bélkő, Peskő, örvénykő, Tarkő. A bükki kövek közt változatos képet adnak a bordák, melyek függőleges tarajok alakjában merednek fel a völgyoldalakból. Legszebb az Ablakos­kő majdnem 40 m magas, 1—2 m szé­les sziklája. A magas Bükk peremén mély, szük, meredekfalú szurdokvöl­gyeket találunk: Ablakoskő-völgy, Le­ány-völgy. A Garadna-völgy nagy víz­esésével, a hámori tóval, a Szalajka­volgy kisebb-nagyobb vízeséseivel egy­egy gyöngyszemei a Bükk szépségeinek. A Déli Bükk röghegyei alacsonyabb szintűek, vadregényes, sziklás völgyei­nek szépségei kevésbé ismertek, de nem maradnak el a Magas Bükk le­nyűgöző szépségeitől. A terem közepén álló üvegtárlóban eredetben tanulmányozhatjuk a Bükk rétjeinek takaróját, a szőrfüvest, vala­mint a nyár elején benne élő rovarfa­jokat és a rét jellemző növényeit. Ki­állításunk a legkorszerűbb biológiai szemlélet alapján a bükki élővilágot szerves összefüggéseiben mutatja be. VEZETŐ A RÉGÉSZETI ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSHOZ A Bükk őskora Az emeleti folyosón elhelyezett be­vezető tablókon megismerjük « Bükk földtani szerkezetét, kőzeteit, a bennük talált ősmaradványokat és karszt­jelenségeket. Számos bükki kőzetet és ásványt iparilag is felhasználunk. A fo­lyosó végén a Bar a dia-barlangból szár­mazó cseppkőoszlop áll. Mellette, g fali térképen látjuk azokat a karszt­barlangokat is, amelyek sokezer évvel ezelőtt az ősembernek nyújtottak me­nedéket. A Bükk egyik híressége az, hogy barlangjaiból ásták ki az ősem­ber kezdetleges, kőből pattintott, csont­ból csiszolt szerszámait és ritka ese­tekben megkövesedett csontjait is. Ezek a leletek az egész világon ismer­tek lettek. :S2

Next

/
Oldalképek
Tartalom