Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

Bozena Némcová leírja a miskolci vásárokat M

inden szerdán van vásár és- a miskolci vásárok nagyon népesek, különösen a szemestermény kelendő. Már előző este összejönnek a távolabb lakó emberek: a kereskedők és vevők. Másnap délelőtt az utcák megtelnek néppel, a kocsmákban lárma, kiabálás. — Nemcsak élelmiszert lehet itt kapni. Vannak itt sátrak ruhaneművel, rőfösáruval, agyag-, fa-, és vasedénnyel, kalapok, csizmák, röviden szólva: mindaz kapható a hetivásáron, amit nálunk rendszerint csak az éves vásárokon raknak ki az iparosok. A főutcában asszonyok aprólékot, fazékban vajat, túrót, kenyeret, puttonyszámra lisztet, darát, kölest, és kukoricakását, paprikát árulnak s mindezt kis fabödönökben tartják. Sátrak alatt árulják a szalonnát, zsírt, (disznóhájat) fekete és szép debreceni szappant. A zöldséget a kosarakra („kosiar") rakják ki. Teknőben árulják a* halban gazdag Sajóból fogott halakat, sok egyszerű ember veszi körül a sulyom-árus sátrait (vízi dió, Trapa natans). Jóízűen fogyasztják. A vízi dió többnyire a Sajó és a Tisza mocsaras helyein nő és a szegény embernek éppen olyan tápláléka, mint a burgonya. Főzik, de sokáig fő meg. mert kemény a héja, s ha megfőtt, apróra szeletelik. Erre a célra a dohány vágó késhez hasonló eszközt használnak. Sózva fogyasztják. Forró hamuba is meg lehet sütni. Jóízű, mint a krumpli, bár kissé édeskés. De azt mondják, hogy ha sokat eszik belőle valaki, hamar hideglelést kaphat. — Az árus maga előtt az asztalon tartja a vágókést és ha vesz tőle valaki, annak mindjárt felszeleteli. — Egy „ezüst krajcárért" 30-at, sőt 40-et ad belőle. Sátor, sátor mellett, az egész utca mentén, közöttük hemzseg a tömérdek ember. Sokféle a viselet, sok nyelven beszélnek, ökrös, lovas, szamaras fogatok vonulnak. Egymás lábára tapos a nép. veszekszenek, átkozódnak, de azért nem térne ki egyik a másiknak! Micsoda lárma van egy ilyen vásáron! Már a vásár előtti estén mindenfelől összesereglik a szekerek szakadatlan sora mindenfajta portékával mindegyik szekéren öt-hat ember ül. Nyolc ló vagy négy ökör van befogva, a csikók és a kutyák a kocsik mellett futnak, s ezek oly sebesen repülnek, hogy sűrű porfelhő emelkedik föléjük és messzire jelzi útjukat. A városban egyenesen azokba az utcákba fordulnak, ahol dolguk van. A kocsit beállítják a sorba, a lovakat, ökröket kifogják, a kocsihoz kötik. Itt is maradnak az egész vásár idején, éjjel-nappal. Néhány kenyeret vesznek, hozzá még valami ennivalót, mások tüzet raknak és szalonnát sütnek, van, aid a kocsi mellé a porba húzódik, vagy pedig a kocsi alá, s így tölti az időt az alvásig. Azok, akik a jószágot hajtották ide, a marhapiac közelében maradnak. A vendéglők, az utcák tele emberrel. Előkészülnek a sátorveréshez. Ez egyébként gyorsan megy, mert a bódék többnyire négy rúdra kifeszített vászonból állanak. Reggel az ál lat vásáron a legnagyobb a lárma. A vásártér tele van szarvasmarhával, lóval, sertéssel. Aki ide az állatok közé, a lármás eladók és vevők egymás hegyén-hátán tolongó tömegébe akar hatolni, akik valamennyien egymást igyekeznek becsapni, — ó, annak erősebb fizikummal kell rendelkeznie! Erős lábbeli kell. hogy át bírjon gázolni a trágyá