Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

sűrűn, de minden elhanyagolt. A legjobb gyümölcs itt széltében-hosszában a dinnye, az őszibarack, ezekből erre annyi van, hogy itt hagyják megrohadni. Barackfa mindenütt akad kint a határban is, sőt cseresznye és egyéb gyümölcsfa is. Almafákból kevesebb van, mint nálunk. A zöldségfélét többnyire Egerből szállítják ide. Itt legalább egy kis salátáról, vagy uborkáról és káposztáról gondoskodhatnának. Jo lenne a savanyított hordós káposzta. Ez azonban sok munkával járna s erre a magyar nem hajlandó. Krumpli is kevés van és nagyon drága. Ugyanez a helyzet a borsóval is. A főzés szörnyű és csak kevés városi nő tud főzni, főleg tésztás ételt. A paprika a fő fűszer és mindenütt a sóval együtt teszik az asztalra. A kenyér távolról sem olyan ízletes, mint nálunk és a falusi sütemények nem ehetők. Ritka, amelyik városban pék, vagy darakereskedő van. A ház úrnője — akár hivatalnokné, akár nemesasszony — nem foglalkozik sem a háztartásával, sem a konyhával, és rangján alulinak tartaná, hogy lábát a konyhába betegye. Ö csak a „Sitzzimmer" számára létezik és a vendégeit szórakoztatja, dohányzik, kisétál, de a valódi műveltségről vajmi kevés fogalmuk van, a férfiak sem tudnak ízlésesen öltözködni, bár sok mindent öltenek magukra, főleg ékszereket. Néhol szakácsnőt, másutt férfiszakácsot tartanak. Az elég szegényes főzésért 100— 300 forintot kénytelenek fizetni. Kevés városi asszony mutatkozik a saját konyhájában. Rendetlenek, piszkosak ezek a nagyságák és minden „noblesse" ellenére mindenütt nagy a rendetlenség, szenny, a gyermekével egyik sem törődik, jó a gyermek úgy, ahogy van. Szívesen udvaroltatnak maguknak, s az itteni férfiak nem szűkkeblűek. Rendszerint minden házban akad mitológiai kép, sok a meztelen szobor stb., de minden műérzék híjával. A nemes és nemzetes urak házát könnyű felismerni. Elölről az utcában, vagy a kis udvarba kis lugas visz, s a ház fehérre meszelve kőből készült, az ablakokon rács. Közvetlenül mellette egy szegény ember háza vályogból és nádból, vagy gyékényből, kissé lemeszelve, a teteje szalma, ritkán zsindely, még ritkábban tetőcserép. A kémény fából készül és olykor nádból van a tető is. Az ablakok aprók, nem lehet kinyitni, nem is nyitják ki egész évben. A kis ólat szintén sárból tapasztják. Nyáron az állatokat mindig szabadon tartják. A tehenet csak fejik otthon. A malacok szintén a szabadban vannak, a legelőkön a mocsarak vagy patakok közelében, vályúkat ásnak a földbe s ezekbe szórják etetéskor a kukoricát. A gabonát rögtön a szántóföldeken csépelik, vagy az ökrökkel tapostatják ki és zsákokba rakják, csűrre nincs szükségük. A széna és a szalma kazlakban áll a kunyhó előtt, s az e célra szolgáló különleges szerszámmal vágják apróra a szalmát és a szénát. Errefelé még a módos parasztoknak sincs kőépülete, ólja vagy csűrje és magtára, udvara, mint nálunk, csak egy nyomorúságos barakk látható és semmi más. Mellette egy-két ólacska, mögötte néhány vad fa, kerítése néha trágyából és sárból készül, néha ilyen sincs. A falu mögött kezdődik a végtelennek tetsző határ. Ez a parasztok tulajdona. Méh kevés van itt. Edelényben jó a lakásunk, szép képekkel, derék jó emberek, a háziak, német háziasszonyunk barátságos, két szép gyermeke van. Az ételek jók, de forrázott sültsza-