Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)
BIRCHER Erzsébet: Vállalkozás és hatalom az alsó-magyarországi bányavárosokban
A Ringbürgerek tehát elvesztették gazdasági hatalmukat, de mindent megtettek, hogy a városi politikában elfoglalt pozícióikat megőrizhessék. Már korábban szó esett arról, hogy ezekben a városokban a középrétegek kisebb jelentőséggel bírtak, mint más, organikusan fejlődő és gazdasági struktúrájukat tekintve szervesebb városokban. A 17. század végére mégis felnőtt a Ringbürgerek mellé egy szűk értelmiségi és kereskedő réteg, amelynek hatalmi törekvéseivel számolni kellett. Pozícióik megőrzésére a Ringen lakók már csak a kizárás negatív gyakorlatát tudták bevetni. 1753-ig például - amíg Mária Terézia ezt egy rendeletével meg nem szüntette 19 - magyar ember nem vásárolhatott ingatlant a Ringen, s ami még fontosabb, nem viselhetett a városokban közhivatalt. Az uralkodói leirat egyébként csak a magyarok „emancipálását" tette - legalábbis elvben - lehetővé, a szlovák népesség jogainak ilyetén való rendezéséről nem esett szó benne. Utolsó bástyái voltak továbbá a bányavárosok a zsidó emancipációs küzdelem elleni harcnak is: bár sokszor szóba került és több ízben tárgyalták az országgyűléseken, 1848-ig - utolsóként az országban - a zsidók ki voltak tiltva ezekből a városokból. 2 A szemtanú Bél Mátyás ezeknek az éveknek a közhangulatát az alábbiakkal jellemezte: „Hallottuk, hogy a magyarok és a szlovákok... gyakran panaszkodnak méltatlankodva, mondván, hogy egy külső nemzetnek ez a túlságosan is nagy megbecsülése az ő népeikkel szemben való igazságtalansággal van összekapcsolva." 21 Furcsa és anakronisztikus módot találtak a hatalmuktól többszörösen megfosztott korábbi elit tagjai, hogy maradék pozícióikat védelmezzék: visszanyúltak az alapító okiratokhoz, s az akkor ott csak másodlagos fontosságúnak tűnő kiváltságaikba kapaszkodtak. Elsődlegesen a városi gazdálkodás feletti ellenőrzést és irányítást próbálták meg kézben tartani: így érthető, hogy ezekben a városokban a választott tisztségviselők jóval nagyobb arányban kerültek ki a magisztrátus tagjai közül, mint másutt. 22 Ez a réteg tartotta kezében - óriási feszültségeket akkumulálva - az egyik legnagyobb bevételi forrást jelentő kishaszonvételt, a bor- és sörmérés jogát is. Összefoglalva az elmondottakat: a 18. század közepére egy eredetileg polgári értékrendű vállalkozói réteg eredeti funkciójának elvesztésére meglehetősen rugalmatlanul reagált. Ahelyett, hogy e réteg tagjai vagyonukat - vagy annak roncsait - megkísérelték volna más, a polgári vagyonképződést lehetővé tevő területekre átmenteni, defenzívába vonultak és egyértelműen retrográd szerepet töltöttek be: a 19. századra évszázados dicsőségükből már csak a Ringen álló házukat tudhatták a magukénak.
