Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

UDVARI István-TAKÁCS Péter: Adalékok a Szepes megyei manufaktúrák és az úrbéres szolgálónépek viszonyához a 18. század utolsó harmadában

vasfeldolgozókat. Többnyire nem saját kezelésben, hanem városi polgárokat és saját jobbágyaikat nyerték meg alvállalkozóként. Természetesen a bányászat és fémolvasztás, fémfeldolgozás holdudvarában egy sor ipar és egyéb tevékenység bontakozott ki. Ácsok, kovácsok, gépészek, fuvarosok, kerékgyártók, öntök, lakatosok, úttisztítók, csatornaásók, levegőztetők, szellőztetők, ércmosók, érczúzómalmok, ércosztályozók, válogatók, szén- és mészégetők, ciszterna-ásók nélkül megvalósíthatatlan volt a bányászat és az ércolvasztás. Mindezen munkák többsége szakértelem nélkül is végezhető volt. Nemcsak a len termelése és feldolgozása terén voltak hát jelen a jobbágyok, hanem a réz- és vasipar holdudvarában is ott sürgölődtek, munkálkodtak, szorgoskodtak, hol önszántukból, hol kényszerből, és egészen fiatal kortól. Először a lentermelés és -feldolgozás körüli úrbéres tevékenységet tekintjük át, mert ez a tevékenység megközelítően minden Szepes megyei települést érintett valamiképpen. A már említett két lentermelő körzet, a Poprád és Hernád völgy falvai, mezővárosai évente mintegy 6 millió rőf lenvásznat szőttek, s ebből megközelítően 4 millió rőföt adtak el a megyén kívüli vásárokban, sokadalmakban, avagy éppen Lengyelországban. A len termelését, fonását szinte minden faluban, településen végezték. Az 1770-es években lezajlott úrbérrendezéskor mindezekről maguk az úrbéres lakosok is vallottak. „A legnagyobb hasznunk, ha a Jó Isten megáldja, lenfonásból és szövésből van - mondották Forbász lakói az úrbéri kérdezőbiztosoknak -, mert a lentermékeket nemcsak a közeli városokban, de itthon, helyben is eladhatjuk." Hasonlóan vallottak Petróc és Grancs lakói is: „Határunkban gazdagon terem a len, szorgos gazdasszonyaink által szőtt vásznat jó pénzen el tudjuk adni." ólesznán „sok lent vetnek, amiből Váraljára is visznek eladni. Az otthon szőtt vásznat pedig Szepesolasziba hordják eladni, ahol a rozsnyóiak megveszik tőlük", ólesznán nemcsak a maguk termelte lent dolgozták fel. „Másutt lakó embereknek pénzért vásznat fehérítettek". Kolbach lakói is „vásznat szőnek, fehérítenek, Szepesváraljára viszik, néhányan pedig Eperjesre" eladni. Lackóvá lakóinak a „legtöbb hasznuk len, fonal és vászon eladásából van". Hasonlóan vallottak Almás, Baldóc, Kolenóc, Alsólaps, Vikartóc, Vojkóc, Felsőrépás, Alsósunyova, Szlatvina, Fridman, Leszkovján, Újlubló, Mátéfalva, Mátyásfalva, Szepesmindszent, Toporc, Odorin, Polyanóc, Pongrácfalva, Oszturnya, Litmanova és Lipnik lakói is. A hincóciak „vásznat szőnek, amiből el is adnak," Hrisóc úrbéresei „lent termelnek, vásznat el is adnak", a jurgóiak inkább fonalat, semmint vásznat árusítanak. Tótfalu lakóinak azonban „keresetük vászon készítéséből van, amit jól eladnak". Alsó- és Felsörusbach lakói feleségeik kezét dicsérik: „Asszonyaink - mondották szinte egybehangzóan - az általuk font fonalból vásznat szőnek, ezt eladva, keresetre teszünk szert". Kacvink lakói sószállítás-