Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

SZABÓ Ferenc: Manufaktúrák egy ipari növény tájtermesztésére építve (Cirokseprő-„gyárak" a Dél-Alföldön a legújabb időkig)

varrólány, 32 válogató és áztató fiú, 20 seprőkötö férfi, 30 ács a seprőnyelek gyalulásához ill. esztergályozásához, 10 férfi a nyelek fényezéséhez, 8 férfi a kefefák előállításához, 10 leány és 10 fiú a súrolókefék kötéséhez. (A felsorolt technológiai beosztás a legutóbbi időkig érvényes maradt,

25 azzal a különbséggel, hogy a seprőnyeleket famegmunkáló üzemektől külön rendelték, súrolókeféket pedig nem gyártottak, mert annak készítése önállóan folyt) Tafler tervezete méreteiben nem valósult ugyan meg, belső arányaiban viszont saját üzemében alkalmazta. A seprőgyárakhoz általában a bedolgozók főként a nyélkészítők - érdemi arányban csatlakoztak (a főszezoni létszám mintegy 20-30 százalékában). Pontosabb munkabér-adatokkal Csorvásról rendelkezünk, de csak 1913-ból, amikor a téli főszezonban a kötőgépen dolgozó férfiak heti 18-30 koronát, a varrólányok 10-16 koronát, az osztályozást, bélés- és takaróvágást végző lányok havi 18-20 koronát, a nyélesztergályozó férfiak heti 18-35 koronát kaptak. A nyári napszám bérekkel (férfiak 8-10 korona aratáskor, igaz hajnaltól estig) összevetve a napi tíz órát általában meg nem haladó munkaidőre igen szerényen fizetett a csorvási uradalom. Orosházán Taflerék 1908-ban átlag kétkoronás férfi- és egykoronás női napszámot fizettek. (A gyár abban az évben mintegy húszezer korona bért adott) A munkateljesítményt az újabb műszaki-technológiai irodalom a manufakturális szervezetben a napi nyolcórás munkaidőre seprőkötők esetében 100-160 darabban, a seprővarrók esetében pedig 80-140 db között tartja elérhetőnek és kívánatosnak. Az 1950-es évektől a seprőgyárakban is bevezették az ún. normákat Érvényesítésük sok vitával és minőségrontással járt. A kereskedelmi igényekre figyelemmel szerencsésebb intézkedésnek bizonyult a cirokseprőkre előírt szabványok kidolgozása és bevezetése. A szabvány (Kip. MSz. 43/1-61. sz.) meghatározza a szobaseprőkön a felhasznált szakáll hosszából kiindulva a varrások (varrás-sorok) számát, a kész seprő súlyát A legutóbbi években a seprőcirok termesztése jóformán teljesen áttolódott a háztáji gazdaságokba, pedagógus és más illetményföldekre. Hagyományos termelési zónája nem változott A cirokszakáll exportálása mellett kisüzemekben a tradicionális technológiával a seprőkötés is folyik, a külföldi, a hazai, a helyi kereslet és a bedolgozás függvényében.