Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)
FODOR László: Beszámoló az erdélyi manufaktúra-történetírás eredményeiről
kivételével, 1848 előtt még gyerekcipőben járt. A fejlődését elősegítő objektív feltételek szinte teljességgel hiányoztak, s a kőszén jelentőségét sem ismerték fel általánosan". 16 A bánya- és kohóiparban a tőkés-bérmunkás viszonyok folyamata a 18. század második felében kezdődött el, s kibontakozása a 19. század első évtizedeire esik. A bérmunka elterjedése köztudottan a kapitalista termelési viszonyok egyik leglényegesebb ismertetőjele. A kapitalista termelési viszonyoknak a feudalizmus viszonyai közötti megjelenése és fejlődése a bánya- és kohómunkások két alapvető, a bányászjobbágyok és a szabad-bérmunkások kategóriáját hozta létre. A bánya- és kohászati üzemek, akár kincstári, akár földesúri tulajdonban voltak, munkaerő-szükségletük egy részét a jobbágyság megszüntetéséig a jobbágy paraszti rétegekből fedezték. A kötelező úrbérben elszámolt bányászati és kohászati ingyenmunkát végeztettek velük, természetesen többnyire akisegítő részlegekben. Jellemző példaként említjük a bánsági kincstári vasműveket, ahol 1776-ban 82 falujobbágyainak robotkötelezettségeit az üzemek keretében végeztették el. Másutt, mint a nagyváradi katolikus püspökség vaskóhi üzemében 1733-ban 29 falu jobbágysága végzi földesurával szembeni kötelezettségeinek a jelentős részét. Az ingyenmunka mellett a jobbágymunkának egy másik formája is kialakult. Mégpedig úgy, hogy a kötelező roboton kívül a jobbágyok alkalomadtán bérmunkát is vállaltak. A bért pénzben vagy természetben, sok esetben vegyesen kapták. Ezt a típust, amely még nem tekinthető bérmunkásnak, mert nem rendelkezik annak alapvető jegyével - munkaereje szabad eladásának lehetőségével -, azonban a kapitalista berendezkedés fokozatos fejlődése hozta létre, s eredményezte azt, hogy még a jobbágyság megszűnte előtt mindinkább megközelítette a tisztán bérmunkáserő típusát. E két jobbágyi munkaerőforma mellett, természetesen már a kora középkorban bérmunkásokat is alkalmaztak. Kizárólag a bányászattal és kohászattal foglalkozó és abból élő bérmunkások száma egyre növekedett. Forrását a földjét vesztett, életlehetőségeiben megrövidített jobbágyság, a falusi nincstelenek képezték. Számukat gyarapíthatták az elszegényedett, az érvényesülés útjától megfosztott céhesipari dolgozók, akik eredeti szakmájukhoz közelálló, s főleg a fémfeldolgozás ágaiban játszottak szerepet a szükséges szakmunkásréteg biztosításában. A magasan képzett szakmunkásokat, a technikai személyzet nagy részét és nem egy esetben még segédmunkásokat is a birodalom iparilag fejlett részeiből és külföldről hozták be. 17 A sommásan elmondottak alapján megállapítható, hogy a 19. század közepéig - a még uralkodó feudális termelési viszonyok keretében - a bánya- és kohóipar a kisárutermelés színvonaláról, a tőkés manufaktúrán át eljutott a gépi nagyipar kezdetéig. Kapitalista átalakulásának legfontosabb útjelzője a termelőerők fejlődése, az új termelőeszközök megjelenése és a bérmunka mind szélesebb körű alkalmazása volt.
