Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

ENDREI Walter: Az esztergomi (ferences) és a csesztei (Pálffy) posztómanufaktúra újabb dokumentumai

Ez érthetővé válik, ha egy 1720. május 24-én készült kimutatást is számba veszünk, amely felsorolja, kiknek szállítottak szövetet a manufaktúrákból: Pozsony, Győr, Sümeg, Buda, Pest, Sopron, Szombathely és több más kolostor szerepel itt. A hazai ferenceseknek bizonyára felkelti érdeklődését az a tény, hogy a részesülő szerzetesek és laikusok név szerint fel vannak sorolva (több mint 250 név). A manufaktúra kimúlásáról - mely a 19. század közepén az olcsó külföldi árunak és a szabadságharc viszontagságainak eshetett áldozatul -, statisztikai adatok tanúskodnak. 1818-27 között évente még több mint 80 vég készült (pokrócokon kívül). A 30-as években a termelés csökkent és csak 1840-45 között érte el ismét a korábbi színvonalat. Még 1846-48 között is átlagosan évi 70 véget állítottak elő, 1849-ben a kimutatás szerint még készült 34 vég. 1850-ben 10 vég van raktáron, 1851-ben már csak 1240 font gyapjú, amely a leltározó lakonikus megjegyzése szerint 62 végre lenne elég. A csesztei manufaktúra anyaga a Szlovák Állami Levéltár vöröskői fiókjában található. A posztóüzemet Pálffy Rudolf gróf sógorával, a morva Kolowrat Alois gróffal együtt alapította 1794-ben. Üzemvezetőül egy bécsi posztóst, P. Hubert nyerték meg, aki egyébként egy csévelőgép feltalálója volt. A munkások zöme Morvából származott, de szakolcai segéd is akadt. Emellett Verlagban dolgoztatta a manufaktúra a környékbeli posztós céheket, különösen a nagyszombatit. A manufaktúra nem volt jelentős, és már 3-4 év után elérte virágzását és a nyolcadik évben, 1802-ben felszámolt. Legnagyobb felfutása idején 120-150 embert foglalkoztatott, de a teljes termelés - Spiesz szerint - nem haladta meg a 7500 rőföt. Azonban felépítésében a gépesítésre való törekvés számos jelével találkozunk, amiben sok tekintetben élen jár. E tekintetben legérdekesebb az a három leltár, mely a manufaktúra fejlődésére és végső felszereltségére vet fényt. Az első beszerzési naplóként is felfogható, mert 1794 augusztusától 1797 júliusáig tételesen jegyzi fel a termelőeszközök gyarapodását. A második az 1798 márciusában az udvarbíró jelenlétében felvett leltár. A harmadik a felszerelés tárgyainak árverés céljából felvett jegyzéke, amelyen az állapotra is van utalás. A listák egyrészt arra engednek következtetni, hogy az üzemet 1794—97 között állandóan bővítették, míg az utolsó évben a csőd nyüvánvalóvá vált, és már 1798 elején meghirdették a kótyavetyét; másrészt pedig arra, hogy az ellentmondásos adatok dilettáns üzemvezetésből erednek. (Pl. a beszerzés során 66, a leltárból 101 fonókerékről szerzünk tudomást) A gondosabban készült árverési jegyzék alapján a legfontosabb, a kapacitást determináló eszközök, ill. gépek száma az alábbi lehetett 1797 végén: fonókerék nagy 57 fonókerék kicsi (rokka?) 44