Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

CSIFFÁRY Gergely: A hatvani posztómanufaktúra

hogy az üzem jobbágy bedolgozókat is alkalmazott. A posztót a pesti és a debreceni piacokon adták el.

32 1787-ben a hatvani manufaktúra - ez működésének az utolsó éve - 100 vég 33 posztót termelt. Nem maradt fenn arra utaló adat, kiket és honnan hívott be létesítendő posztóüzeméhez az alapító. Az anyaggyűjtés során éppen ezért áttekintettem a hatvani anyakönyveket 1746-1790 közti időszakból, abban a reményben, hogy / a bejegyzések közt bizonyára találni foglalkozásra utaló megjegyzéseket olyan személyek neveivel, akiknek hatvani előfordulása kapcsolatba hozható a manufaktúrával. Az anyakönyvekben a következő bejegyzéseket találtam, amelyek a hatvani posztómanufaktúra alkalmazottaival kapcsolatba hozhatók: 1. Paulus Zsiger factor megjelöléssel 1766-1781 közt, 2. Jacobo faktor 1768-ban, 3. Joannes Zsiger factor 1781-83 közt, 4. Franciscus Matyus provisor 1771-1782 közt. Ezenkívül 1776-ban előfordult egy név nélküli bejegyzés is „fabricae magistris", amely elnevezés gyármestert jelöl.

34 Minden valószínűség szerint a gyármester a hatvani üzem alkalmazásában álló személy lehetett, viszont nem tudjuk, mi lehetett a feladata. Az anyakönyvekben előforduló bejegyzések közül kétségtelen a legérdekesebb a factor elnevezés. A factor jelentett ügyintézőt, vagy általában készítőt, azaz mestert a korszakban.

35 Viszont volt egy egészen ritkán a kereskedelemben használt jelentése is, ahol telepvezető, üzemvezető személyét takarta a fogalom.

36 Ezenkívül a factor elnevezésnek igazán akkor van fontossága, ha a textilmanufaktúrákkal kapcsolatban vizsgáljuk, hogy ki is volt a factor. Endrei Walter kutatásaiból tudjuk, hogy a factor a szórtmanufaktúra-típus jellegzetes alvállalkozója, vagyis aki bizományosként, vagy önálló manipulánsként szállít fonalat vagy nyers szövetet. A fennmaradt ún. factorszerződésekből a factor csupán egyszerű tisztviselőnek, esetleg művezetőnek tűnhet. A valóságban miután a textilipari manufaktúrák kártoló-, fonó- és takácsszükséglete egy településen sohasem volt kielégíthető, ezért szükség volt a manufaktúráktól távol, különböző településeken dolgozó, nagyrészt falusi jobbágyok munkájára. A factorok voltak azok, akik ellátták őket nyersanyaggal, a munkájukat átvették, díjazták. Ez a munka egy sajátos szervezetet igényelt, és ezt a factorok hálózata látta el. Általában egy-egy factor által kézben tartott fonók, csévélők ill. takácsok száma 100-400 közt ingadozott idehaza és külföldön.' A hatvani manufaktúra szakmunkásainak száma 1771-ben 13 fő, 1785-ben 6 fő volt. Biztosnak látszik, hogy nem csupán ez a féltucat-tucat szakember dolgozott az üzem részére. Miután a fonóhiány általános volt a korszakban, ezért egyre jobban igénybe vették a falvak parasztasszonyait és a városi szegényeket is. Endrei Walter az 1770-es évek elején a hatvani manufaktúrának dol-