Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)
UDVARI István-TAKÁCS Péter: Adalékok a Szepes megyei manufaktúrák és az úrbéres szolgálónépek viszonyához a 18. század utolsó harmadában
gattak róla földesuruk biztatására, avagy félvén, hogy hasznuk bevallása esetén a kormányzat újabb adóval sújtja majd őket. Tulajdonképpen ezzel szerbe-számba vettük - néhány kivételtől: sószállítás, borfuvarozás, gabonával való kupeckedés eltekintve - a nem tipikusan paraszti munkák körét, a manufaktúraképződés lehetőségeit Szepes megyében. Nem zárhatjuk le azonban néhány mozzanat említése nélkül töprengésünket. Gölnicen üveghuta volt, fa, faszén, mész, hamu kellett hozzá. Koisó lakosai egyértelműen vallanak róla, hogy kiszolgálják a gölnici „stelléreket", azaz hámorosokat. Lipnik lakói pedig hamuzsírt állítottak elő. Bizonyára sok szappanos várta szállítmányaikat, de nem igen csalódunk, ha feltételezzük, hogy Gölnicre is szállítottak fahamut az üveghutához. Külön manufaktúra épülhetett volna a richnói és folkmári „fehér agyag" feldolgozására, hasznosítására, „melyet a hámorokhoz jó pénzért eladtak" a lakosok. Érdemes bizonyságul idéznünk a folkmáriak 10 vallomását erről: „Falujuk mellett fehér agyagot bányászhatnak, mely nagyon szükséges a hámorokhoz, a kemencék kitapasztásához és a formákhoz. E fehér agyagot ők maguk szállítják a gölnici, a jekelfalvi, a zakaróci és a saját falujukban lévő hámorokhoz. Ezt az agyagot még a Zemplén megyei Zamutóba is elszállítják eladásra." íme a szorgoskodás, sürgés-forgás a szántóföldeken, réteken, legelőkön kívül. És ha megfigyeltük, lépten-nyomon belebotlunk a szállító, fuvarozó, szekerező, gyakorta kereskedő jobbágyokba. Szekér is kellett tehát számolatlanul. Új lehetőség egy klasszikus manufaktúra megteremtésére. Nem hozott létre senki tudtunkkal szekérkészítő manufaktúrát Szepesben. Pedig fa is volt, a gyalukat, fűrészeket „dolgoztató" vízerő sem hiányzott. Voltak bőven fűrészmalmok is, ráfkészítéshez szükséges vas is... Szekér is kellett sok, és olyan stabil szerkezetű, amelyek bírták az utat Lengyelországtól Tokajig, a Hegyaljáig, Debrecenig, Kecskemétig... vagy tovább. Ha keressük tehát a magyarországi manufaktúrák kevés számának az okát, alighanem messzebb kell tekintenünk a céhes ipar merevségénél, meg a lakosság fogyasztási igényének behatároltságánál is. Valahol a hagyományokban, a beidegződésekben, az évszázados értékrend merev mozdulatlanságában is lappang az okok közül egy-kettő. Mindezt azonban csak alapos vizsgálódás után, az adottságok és lehetőségek, a szükségletek és hiányok alapos elemzésével tárhatjuk fel. Tapogatódzó kísérletünk ilyen célokhoz szolgálna adalékkal.