Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben

a termékekre, a paraszti vallomások szerint a jobbágyok éltek is az említett haszonvételekkel, vagy éppen rákényszerültek, hogy földesúri tartozásaikat ilyen jellegű szolgáltatással róják le. Ebből a szempontból a fában viszonylag szegény Szabolcs megyéből Nagyhulász község példája kívánkozik az élre. A halásziak sok-sok haszonvételük között szinte büszkén vallják, hogy a határukban lévő erdők dőlt fáiból „szenet égethetnek", amit a „nem messze lévő városokban hasznoson eladhatnak" , némelyek még különböző faeszközöket is faraghatnak, és a vásárokon azokat is értékesíthetik. Szabolcs megye másik ilyen, az erdőből „mesterségbeli tudással" hasznot húzó települése Encsencs, ahol a „szén égetésbőt is néha-néha hasznot vésznek, és vehetnek a lakosok". Az említett két község mellett még tucatnyi település lakói - Dombrád, Eszeny, Szalóka, Benk, Cserepeskenéz, Lövőpetri, Nyírbéltek, Nyírbátor, Szamosszeg, Panyola, Balsa, Szabolcs, Tiszabercel, Vaja, Nyirmada, Ófehértó stb. - élhettek volna az erdő hasznából, de legfeljebb tűziés épületfát árultak, úsztattak le a Tiszán vagy szekereztek fátlan településekre, feldolgozatlanul, rönkfaként. Más a helyzet Szatmárban és Zemplén megyében. E két vármegyében itt-ott egész falvak alapozták megélhetésüket, egzisztenciájukat az erdő faállományára, avagy éppen kényszerültek háziiparszerűen mesterségbeli tudásukkal földesurukat szolgálni. E két vármegye hegyeiben található ércek kiolvasztásához, a hámorokhoz rendszeresen szükség volt faszénre, mint ahogyan a mezővárosi kovácsok, lakatosok mesterségének a folytatásához is, de még a hegyaljai bognárok hordókészítő tevékenysége is megkívánta olykor-olykor a faszenet. Számos község meg is említi ilyen jellegű tevékenységét. Szatmár vármegyében Nagybányán, Giródtótfaluban, Alsó- és Felsőfernezely határában, Laposbányán régóta bányásszák az aranyat és ezüstöt. Sebespatakon pedig frissen nyílt bánya. Az ércek kiolvasztásához állandóan és nagy mennyiségben volt szükség faszénre. Néhány falu be is rendezkedett szénégetésre, némely kincstári falu lakóit pedig kötelezték is szénégetésre. Még több községnek lett volna meg a lehetősége a szénégetésre, de a bányák távolsága, a Szatmár városában lévő kovácsok viszonylagosan kevés faszén igénye, avagy éppen a szakértelem hiánya gátolta őket ebbeli tevékenységükben. Bikszád lakói vallják, hogy „szenet égethetnének, a 4 mérföldre lévő bányavárosoknak eladhatnák, de ezt a kereskedést még nem szokták" Felsőfalu lakói is égethetnének szenet, de „nem tudnak hozzá". „A szénégetés meglehetne, ha cselekednék" Kissikarló faluban is, mint ahogyan Misztótfalu mezővárosában is, de „nem élnek ez beneficiummal" itt sem.