Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)
Dóka Klára: Az árutermelő mezővárosi, falusi kézműipar a 19. században és a felvásárló kereskedelem
A feudális kori források szerint a 19. század első felében a fejlettebb megyékben elkülönült a falusi és mezővárosi iparűzők egy sajátos rétege: rendszerint egyes településeken csoportosulva, legény nélkül nagyszámú, azonos foglalkozást űző kézműves élt, akiknek termelése a korántsem teljes 1828-as összeírás szerint is meghaladta a lakosság szükségleteit. Nagyobb részük csak az év néhány hónapjában űzte mesterségét, szántóval, szőlővel, vagy legalábbis igásállattal rendelkeztek, iparűzésüket jórészt a kereskedelem tartotta életben. A vizsgált megyék közül Arad, Esztergom, Szabolcs kivételével - mindenütt találunk olyan településeket vagy egész járásokat, ahol a 19. század elején nagy számban éltek az effajta iparűzés képviselői. Hogy a feudális kori adatok az 1870. évi népszámlálással összevethetők legyenek, ezért az 1828-as összeírásban előforduló iparokat is aszerint csoportosítottam, ahogyan a népszámlálás készítői a foglalkozásokat felvették: I. építészeti és művészeti ipar, II. fém-, kő-, faipar, III. élelmiszer- és vegyipar, IV. textil- és textilfeldolgozó ipar, V. bőr- és papíripar, VI. nem közvetlenül termelő ipar. A vizsgálat nyomán az is nyilvánvalóvá vált, hogy a feudális korban kialakult a 19. század első felében megerősödő falusi, mezővárosi árutermelés a kapitalista iparfejlődés során lehanyatlott. Legfontosabb képviselői, a takácsok, szűcsök, csizmadiák (IV, V iparoscsoport) arányukat tekintve kisebb számban dolgoztak a század második felében, tevékenységük nem vált a nagyipar alapjává. Tagányi Károly összesítése szerint 1828-ban Magyarországon - a szabad királyi városok nélkül - 33 596 iparos, 2833 kereskedő, 2089 kalmár élt. 7 A dunántúli megyékben 100, az alföldiekben 110 lakos jutott egy önálló iparűzőre. A falusi, mezővárosi ipari árutermelés vizsgálatát részletesen a Dunántúl egyik nyugati megyéjében, Sopronban kezdjük meg. E megye egyike volt a régió legfejlettebb területeinek. Lakóinak száma az első népszámlálás idején (1785/87 158 868 volt, népsűrűségét tekintve (49 fő/km 2 ) - Pozsony megye után - a második helyen állt. 1828-ra lakosságának száma 193(33)501-re emelkedett. Mezőgazdaságában a szántóföldi termelés és az istállózó állattartás már a 19. század első felében nagy szerepet játszott. Míg országosan a szántók aránya 1847-ben a megmű-
