Veres János: A bükkábrányi 8 millió éves mocsárerdő (Múzeumi Mozaik 7. Miskolc, 2007)

A felső-miocén földtörténeti időszakban a fél országot beborító erdősáv élt a mai Északi-középhegység déli vonalán. Ezen erdőknek a pusztulása eredményezte all millió éves geológiai folyamatok során a hazai lignit képződését, melyre egy egész iparág és a hazai elektromos áramszolgáltatás jelentős része alapszik. Ez az egykori erdősáv — mely az országos lignit réteg geológiai vizsgálatával nyomon követhető —, a hazánk területét beborító Pannon-tenger északi partvidékének mocsaras vidékén élhetett. AZ ERDŐRÉSZLET LÉTREJÖTTE Az erdőrészietet 6 méteres vastagságban ölelte körül egy hirtelen felhalmozódó homokréteg, mely megakadályozta azt, hogy kidőljenek, lignitté váljanak s szerkezetükben minimális változást okozva konzerválta az eltelt 8 rnillió évre. S hogyan lehetséges mindez? Az ehhez hasonló folyamatok vizsgálatára az önmagában sem túl idős tudományágon, a régészeten belül önálló áltudomány jött létre, a tafonómia, vagyis a leletképződés vizsgálata. Magát a kifejezést a görög taphos (sír) és nomos (törvény) szavak összekapcsolásával alkotta 1940-ben I. A. Hfremov szovjet őslénykutató. Ez a tudományág, köznyelven az „eltemetődés tudománya" olyan hatásokat és törvényszerűségeket vizsgál, mint a földbekerülés után a leletekre ható összetett folyamatrendszerek, vagy azt, hogyan alakul át a szerves anyagi világ (bioszféra) élő anyaga a kövületek (litoszféra) részévé. Ez utóbbi, a megkövesedéshez kapcsolódó számos példa ismeretes a hazai őslénytan, paleobotanika ül. archaeológia háza táján. A 20 millió évvel ezelőtti ipolytarnóci egyedülálló leletek, a megkövesedett lábnyomok vagy fatörzsek ismeretanyaga alapján valami hasonló jelenségre számítottak a kutatók a bükkábrányi leletek előkerülésekor is. Elképzelhető tehát az a döbbenet,