Veres János: A bükkábrányi 8 millió éves mocsárerdő (Múzeumi Mozaik 7. Miskolc, 2007)
törzset a kidőléstől védő, kiszélesedő gyökértámaszszerű pányvarendszer védi. Vízben és víz közelben ismeretlen funkciójú ún. léggyökerektt növeszt (Kordos és Begun 2002, és Kázmér Miklós nyomán). Rendkívül fontos tehát a fák olyan metrikus adatainak rögzítése, mint a magasság, törzsátmérő, egymástól vett távolság. Utóbbi azért nagyon fontos, mert így felbecsülhető az egykori lombkorona nagysága, s ezáltal a fák közötti fényviszonyok. Fentiek alapján körvonalazódik a 8 millió évvel ezelőtti kép: mely egy dús, ereje teljében lévő, óriási 40 méteres magasságú mocsárciprus erdőt mutat. A fák méretei alapján, lombkoronájuk olyan sűrű lehetett, hogy az aljnövényzet illetve a talajszint alig-alig kaphatott fényt. A fák mintavételezésekor több egyeden a korhadás és repedések nyomait is megfigyelhettük, melyek bizonyos egyedek pusztulását is mutatják. Ezt támasztják alá a talajszinten megfigyelhető kidőlt tuskók és tönkök nyomai, melyek a korabeli erdő biológiai pusztulásának részét képezték. Ezek mellett egészséges, erős példányok is megfigyelhetők. Összességében egy rendkívül összetett, fiatal és idős egyedekkel egyaránt képviselt mocsárciprus erdő képe tárul a szemünk elé. Az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem dendrokronológusaival végeztük a fák évgyűrű szerkezetének vizsgálatát. A mintagyűjtés során egy rendkívül sűrű, emberi ujjlenyomatra emlékeztető évgyűrűrendszert figyelhettünk meg ezeken a fákon. Előzetes becslések alapján is, ezek az egyedek 3—400 évesek lehetnek! Ha a fák eltérő életkorát nézzük, a közös évgyűrű szakaszok alapján, 15 fa évgyűrűit vizsgálva hosszú, akár 1500 évet átölelő klimatikus adatsort is remélhetnek a kutatók. A fák gyökérzetének vizsgálata rendkívüli eredményt hoz. A mocsárciprusok gyökérzetének jellemző részeit, az ún. léggyökereket, melyek a törzs körül függőlegesen nőnek ki a talajszintből, közvetve tudjuk meghatározni, csupán egy-egy ovális tapadási pontot