Viga Gyula: Hagyományos ételek, ízek (Múzeumi Mozaik 4. Miskolc, 2003)

IX. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN NEMZETISÉGEI - RUSZINOK

RUSZINOK Töltött hal (polnyená riba) — Miskolc-Görömböly (karácsony böjtjére) A közepes, vagy inkább kisebb pikkelyes halat (keszeg, kárász) megtisztítjuk, kibelezzük, ecetes víz­ben megáztatjuk, besózzuk. Kb. fél óráig állni hagy­juk a sóban. Ezalatt elkészítjük a bele való tölteléket: a zsemlét apróra vágjuk, az ugyancsak apróra vágott hagymát olajon(!) halvány pirosra pirítjuk. A mennyi­ségtől függően a tojásokat, vagy tojást elválasztjuk, mert a továbbiakban csak a tojásfehérjét használjuk. Fokhagymát törünk, rnjndezt a zsemlekockákra bo­rítjuk. A szokásosnál jóval erősebben borsozzuk, és kézzel homogén masszává gyúrjuk. Kevés pirospap­rikát is adhatunk hozzá. A képlékeny tölteléket a hal gyomrába gyömöszöljük, a nyílásnál szépen elsimít­juk, és kis ideig újra pihenni hagyjuk, hogy a tojásfe­hérje összefoghassa a tölteléket. Ezután a halat paprikás lisztben mcghempergetjük és olajban lassú tűzön addig sütjük, amíg a töltelék kellőképpen meg nem dagad és a hal húsával együtt át nem sül. Tubu — Szirmabesenyő Hozzávalók: 1 kg liszt, 3 db tojás, Vi 1 tej, 10 dkg cu­kor, 5 dkg élesztő, 1 csipet só, 15 dkg vaj vagy mar­garin. A tejet meglangyosítjuk, majd beletesszük az élesztőt. Megvárjuk, amíg felfut, aztán tesszük bele a sót, cukrot, vajat, tojást, végül a liszttel összeda­gasztjuk. Langyos helyen kelesztjük. Szétnyújtjuk. Széles szalagokra vágjuk, amelyekből „görcsöt" kö­tünk és megformáljuk a galambot. Szemét két bors­szemmel helyettesítjük. A fenti tésztából 12 db közepes nagyságú tubut készíthetünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom