Veres László: Magyar népi boros- és pálinkásüvegek (Múzeumi Mozaik 1. Miskolc, 2003)
állapítás: a boros- és pálinkásüvegek készítésében először az erdélyi huták tettek szert vezető szerepre. A 18. század derekától a felső-magyarországi üveggyártás megtörve az erdélyi üvegipar hegemóniáját, főként borosüvegeket gyártva uralta termékeivel a történelmi borvidékeket. Dunántúl üvegkészítő központjai eléggé megkésve, a 19. század elején váltak piacképessé termékeikkel, boros- és pálinkásüvegeket egyaránt előállítottak. Viszonylag nagy pontossággal közelebbről is meghatározhatjuk azokat a területeket, amelyeket az egyes huták termékeikkel elláttak. Amikor az egyes jelentősebb huták piacterületét megjelöljük, szükséges hangsúlyoznunk azt, hogy kivétel nélkül minden üveghuta szűkebb környezetének ellátásában egyeduralkodó volt. Ennek kézenfekvő oka az, hogy az üveg törékenysége, a szállítási nehézségek miatt először a huták környéki települések ellátása volt a leggazdaságosabb. Miután ez bekövetkezett, történhetett meg a távolabbi területekre való kitörés. 29 Az erdélyi üveghutákból az üvegtermékek Északkelet-Magyarország területére és Dél-Magyarországra jutottak el, természetesen leszámítva itt a havasalföldi és törökországi exportot. E területeken forgalmazták a székelyföldi (főként szepsibükkszádi) huták palackjaiban tárolt borvzzet, s a kiürített palackok másodlagos hasznosítására természetszerűleg alkalmat kínált a bor és pálinka. A szoldobágyi huta boros- és pálinkásüvegeit egyéb portékák mellett tutajosok szállították a Tiszán egészen Belgrádig, észak—keleti irányba pedig fuvarosok Nagykárolyig, Szatmárig. A 18. század másik jelentős erdélyi üzeme, a hagymási huta készítményei az Erdéllyel határos területeket érintve egészen Kalocsáig jutottak el. A béli huta Nagykárolyt és vidékét, Békéscsabát és környékét látta el öblösüvegeivel, de néha egészen Dorogig is eljutottak a béli huta fuvarosai, árusítói. 30 A felső-magyarországi hutákból érkező árusok a nagykállói, debreceni, nyíregyházi és kecskeméti pia29 Veres L., 1986. 129-130. 30 Veres L., 1986. 130-133.
