Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 7. Sárospatak és környéke (Miskolc, 1992)
REFORMÁTUS TEMPLOM KISROZVÁGY MJ Kossuth u. Az Árpád-kori eredetű község a Zempléni várhoz tartozott. A tatárjárás alatt elpusztult, valószínűleg a 16. század végén települ újjá. Az 1799-ben épült és 1875-ben átalakított templom főhomlokzat előtti tornya és trapéz záródású hajója jellegtelen. Kazettás mennyezete festéssel díszített. Mindegyik táblán kereteit barokkos tükör, mezőnyében hatágú kis csillag. Kettőben sugaras naparculat, illetve arcvonásos holdsarló csillagokkal. Középső tábláján levélkoszorúba foglalt felirat: „Ezen ház nagy Istenünk örök tiszteletére építtetett Püisi tektes és ns Pilisy László István és ugyanezen István hitvestársa tektes ns Bernátfalvi Bernát Susanna ttes ns Bártfai Dániel által. Anno 1799." A falazott szószék és egyszerű megfogalmazású hangvetője talán egykorú. Sz.J. REFORMÁTUS TEMPLOM KOVÁCSVÁGÁS MJ Ady Endre u. A nagyméretű, későbarokk templom 1807 és 1815 között épült, megújították 1886-ban. Egyhajós, téglalap alaprajzú templom. Főhomlokzata előtti erőteljes sisakú tornyának homlokzatait falsávok tagolják mezőkre, nyílásai szalagkeretesek. A hajót 3-3 szegmensíves ablak világítja meg. A belső három nagyméretű csehboltozattal fedett, a nyugati oldalon épült előtér famennyezetes. Két fakarzata 2-2 copf fejezetű oszlopon nyugszik. Az úrasztala a füzérdíszes alsó részén olvasható évszám szerint 1819-ben készült, szószékkoronája pedig 1822-ben. Egyéb faberendezése az 1886-os felújítás korából származik. A.A. REFORMÁTUS ÉS IZRAELITA SÍRKÖVEK KOVÁCSVÁGÁS MJ Ady Endre u., református temető A temető a falu északi dombján, az ún. Szögölye melletti településrészen terül el. Jól elkülönülten 20-25 db zsidó sírkő található az 1800-as évek elejéről. Ettől keletre fekszik a tulajdonképpeni református temető, melyben újakkal keveredve áll a 19. század közepétől kezdve több tucat régi református sírkő. A zsidó sírkövek jellegzetes táblaformájúak, felső részükön negyed körívek között félkörív copf faragások, Dávid-csillag és elmosódó feliratok. A kövek rossz állapotban vannak, nem ritkán erősen sérültek. A református sírkövek legkorábbika 1856-ból származik, többnyire hasáb formájúak, de elvétve találunk alacsony szögletes talapzaton tábla- és obeliszkformákat is, melyeken stilizált szív formájú faragott keretben szerepel a felirat fűzfás, liliomos ornamensekkel. Az értékes és régi kövek sajnos