Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 7. Sárospatak és környéke (Miskolc, 1992)
hegység vonulataitól koszorúzott völgyben emelkedő sziklacsúcsra épült. Hajdan a hegy lábától felkanyarodó utat s a csúcs alatti szűk fennsíkon emelt elővárat palánk védte. Onnan lépcső vezetett fel a vár felvonóhidas kaputornyáig. E torony az őrhely mellett egykor tömlöcöt is magába foglalt, melyek mellett elhaladva jutunk a balról nyíló belső kapun át a várudvarba. A vár szabálytalan tojásdad alaprajzú falai a sziklatető körvonalait követik. Az udvart jobbról a várfalhoz épült gazdasági épületek szegélyezték: a sütőház, konyha és deákház falaiból csak csonkok maradtak. Az udvart délről négyszög alaprajzú, boltozatos pince fölött emelkedő gótikus kápolna zárja le. Ez a vár legépebben ránk maradt épülete. Völgyre néző hosszoldalán két, a végfalakon egy-egy nagyméretű csúcsíves ablak nyílik. Fülkéjüket alul kőpadok fogják közre. Megmaradtak a kápolna keresztboltozatainak karcsú falpilléreken nyugvó bordaindításai is. Alattuk a csipkés faragású baldachinok egykor szobrokat tarthattak. Az udvarnak a kaputoronnyal átellenes oldalán íves körvonalú bástya emelkedik. Valaha itt volt a porkoláb és az őrség szállása. A helyreállításra váró várrom ma a Zempléni-hegység kedvelt kirándulóhelye. R.L. NÉPI LAKÓHÁZ-TÁJHÁZ FÜZÉR MJ Szabadság u. 10. A falu Várhegy alatt húzódó, rendezetlen beépítésű településrészén, szűk, keskeny telken áll - a mestergerendán látható évszám alapján - az 1879-ben épült lakóház. Kőalapokon, sárba rakott kőfalazatú, mestergerendás, deszkafödémes épület. A szarufás, kontyolt nyeregtetőt lépcsőzetesen rakott zsúpszalma fedi. Minden helyisége döngölt földpadozatú.