Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 6. Bódva völgye - Edelény környéke (Miskolc, 1992)
püspökszent alakja. A két szentélyfülke nyílása fölött a keleti szentélyfalon az Utolsó ítélet jelenetének töredéke. A diadalív belső síkját kör alakú mezőkbe foglalt apostolarcképek. A diadalívtől jobbra a Kereszt megtalálása, balra Szt. Kristóf képe. A templom barokk kori berendezéséből figyelemre méltó a hajó északi oldalán álló, a hagyomány szerint Szádvárból származó Immaculata-oltár, a főalak fölött faragott drapériákkal övezett Szt. Háromság ábrázolással. A szentély déli oldalán festett népies barokk szószék, az északi konzolon Mária szobrocska. A hajóban U alakban fa oszlopokon álló népies barokk karzat, mellvédje kazettás, homloklapjait papírra festett és felragasztott apostolképek díszítik. K.L RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM TORNASZENTJAKAB M Rákóczi u. A feltehetően 12. századi eredetű kis román templomhoz (mint Vizsolyban) nyugatról gótikus hajót toldottak. A román hajó déli falán három magas résablak és szőlőindás oszloppárokkal közrefogott félköríves záródású kapuzat. A gótikus hajó déli oldalán az egykori bejárat és gótikus ablakok maradványai. Keleti falában a szentélytől kétoldalt egy-egy ablak, utóbbi a későbbi sekrestyében látható. Az 1746-os egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az ekkor még református kézben lévő templom javításra szorult, de belsejében még látszottak a falfestmények. A század közepén vették vissza a katolikusok, akik helyreállították. A hajót a körítőfalakhoz épített falpilléreken nyugvó boltozatokkal fedték le, s a nyugati homlokzat elé tornyot építettek. Az 1834. évi földrengés után 1875-76-ban a megrongálódott boltozatot és az apszis falát megújították. K.Zs.