Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 4. Tokaj és környéke (Miskolc, 1992)

REFORMÁTUS TEMPLOM TISZALADÁNY MJ Kossuth u. 36. Korábbi templomuk helyett 1820-ban épült, bővítették 1912-ben a hajóra merőleges ten­gellyel. Tornya a főhomlokzat előtt áll, leegy­szerűsített falsávos tagolású homlokzatain félköríves nyílásokkal, nagyméretű, 1883-as év­számot viselő toronysisakkal. Hajója szokatlan módon, tompaszögű csúcs­ban végződik, bővítménye téglalap alaprajzú. Belsejük díszített sík mennyezetes. Ablakaik szegmensíves záródásúak. Jórészt 1883-ban készült berendezésének, karzatainak művészi értéke nem számottevő. A.A. RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIAHÁZ TOKAJ MJ Óvár u. 5. A 18. században épült, későbarokk stílusban. Az utcával párhuzamosan, szabadon álló, egy­emeletes, négyszög alaprajzú, kontyolt nyereg­tetővel fedett épület. Főbejárata a nyugati oldalon nyílik. Mindkét szinten három-három egyszerű, vakolatkeretelésű ablak. Valamennyi földszinti helyiségét változatos megoldású bol­tozatok fedik, az emeletiek sík mennyezetesek. Homlokzatai erősen átalakítottak. K.L. EGYKORI KAPUCINUS KOLOSTOR TOKAJ M Bethlen G. u. 17. 1729-ben épült, templomát a rend feloszlatá­sát követően magtár céljára használták. Az egy­szerű barokk épületet részben klasszicista stílusban átalakították, részben lebontották. A kolostorszárnyakkal övezett négyzetes bel­ső udvar keleti oldalát az egykori templom tago­latlan főhomlokzata zárja le. A volt templom belső terét födémmel megosztották. Eredeti homlokzatrendszere az oldalhomlokzaton rész­ben feUsmerhető. Az épület zártintézeti funkciója miatt nem látogatható. K.L. GÖRÖG KATOLIKUS TEMPLOM TOKAJ MJ Vasvári P. u. Barokk, épült a 18. század második felében. Főhomlokzatból kilépő tornyát az óraíves főpár­kányon nyugvó gúlasisak fedi. Három csehsü­vegboltszakaszos hajója a szentély előtt kétoldalt kórusfülkével bővül, szentélye szintén félköríves záródású. A hajó és a szentély ablakai szegmensíwel záródnak. A hajó belső falsíkjait nagy kiülésű, erősen tagozott párkánnyal lezárt falpülérek ta­golják, amelyek a boltozatokat hordják. A dia­dalív nyílását kitöltő ikonosztázion két periódusban készült: az apostolok sora, valamint a Krisztus a „Nagy Főpap" neonja a 18. század Î

Next

/
Oldalképek
Tartalom