Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 3. Sajó völgye - Ózd környéke (Miskolc, 1992)
megtoldották és az új nyugati zárófalban nyitottak bejáratot, eléje pedig előcsarnokot építettek. A 17. század végén valószínűleg török portya alkalmával a templom leégett és rommá lett. A 18. század elején építették újjá lényegében régi alakjában és a hajó falait is támpillérekkel erősítették meg, a déli bejárat elé pedig nyújtott előteret építettek a megszüntetett nyugati helyett. Ekkor készült középkorias meredek hajlású és szerkezetű tetőzete és 1726 évszámos feliratú festett deszkamennyezete. 1758-ban két jolsvai asztalos, Contra András és fia Mátyás készítették és festették a keleti és nyugati karzatot, a padokat és a szószéket. A festett famennyezet a templom hossztengelyével párhuzamos hosszú deszkákból áll. Mindezek önálló egység, mindegyiken leveles virágos hullámvonalú inda fut végig. A hajó közepén két deszka széles feliratos tábla 1726 évszámmal. A karzatok mellvédjének mezőiben ovális keretekben Éden-kerti fákból álló sematikus tájképek. A padelők keretezett tükreiben és a nyolcszögű szószék mellvédjének oldalain vázából szétágazó tuhpáncsokrok. A motívum rokon a rudabányai református templom mennyezetkazettáival. A szószék fölött faragványos ágas korona, csúcsán pelikánnal. Az Országos Műemléki Felügyelőség a templomot építészettörténeti kutatás és feltárás után az 1980-as évek elejéig állította helyre és restaurálta festett faberendezését. Az ásatásnál agyagedényben a földbe rejtve előkerült a templom 15. századi gótikus kelyhe. Az úrasztali edények egy része 16. századi. A templomtól délre 18. századi fa harangtorony. Földszintje és harang szintjének szoknyatető fölötti mellvédje deszkaborítású. A mellvéd fölött a felül nyolcszögbe átmenő meredek gúlatetőt alátámasztó oszlopos rész gerendaváza bontatlan. A torony és a templom tetőzetét zsindellyel fedték újra. A toronyban a harang 1636-ös évszámos. Sz.J.