Bencsik János - Viga Gyula szerk.: A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza : az 1987. október 19-én Mádon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 22. Miskolc, 1965)

Páll István: Szabolcs megye és a hegyaljai mezővárosok kapcsolata a 18–19. században

50-60 markot is szedhetett belőle. A trópusi eredetű raffia megjelenése előtt igen nagy jelentősége volt a lápokon nőtt háromélű sásnak, így nem meglepő, hogy Pas zabon Vay László jobbágyai egyéb robotbéli terheik és adóik mellett fejenként száz-száz csomó szőlőkötő sás szedésére is kötelezve voltak. Egy 1864-es jegyzőkönyvi bejegyzés szerint az itteni lakosok a levágott kötőfüvet „a hegyaljai szőlőkbe is elvinni kényszeríttettek". A Jászói Prépostság paszabi uradalma és a „valóságos jobbágyok" között 1883-ban kelt szerződés szerint „Fogunk összesen minden esztendő tavaszán 4500 férfimarok kötőfüvet jól kiszárítva és jó minőségben a gávai tiszt parancsára Gávára szállítani". Bár Tímár határában is termett ilyen sás, azt az odavalósiak nem gyűjtötték be, inkább hagyták, hogy a szomszéd tokajiak szedjék le. A természetben található és összegyűjthető javak közül a rétközi fedőnád és a gyékény bírt még nagyobb jelentőséggel a két terület közötti kapcsolatokban. A gyékényből készített különféle eszközök már 1772-ben szerepeltek az összeírásokban, a berencsi gyékényponyva pedig még a XX. század elején is keresett cikk volt Tokaj, Tállya, Keresztúr vásárain. A tokaji átkelő közelsége néhány településnek lehetőséget adott arra, hogy lakosai szállítással, kereskedéssel egészítsék ki jövedelmüket. Vencsellő vállalkozó kedvű lakóiról tudjuk, hogy árvizes időkben „külföldi" emberek jószágait csónakokon hozták-vitték a Hegyaljára, s a vasmegyeriek is - amikor a Tisza árja elérte falujukat - „olyankor a Hegyallyai városokra akármit csak hajón is el szálíthatnak" - olvashatjuk az investigatióban. A csobajiak szekereikkel követ és trágyát szállítottak a Hegyalján; a büdiekről olvashatjuk szintén a XVIII. század végén, hogy „ollykor szekerezéssel is pénzt kereshetnének, de ezen Hellység Lakosai az illy forma szekerezést soha nem szokták." Több helységről megjegyzi az investigatio, hogy lakosaik csónakokon hasznosan kereskedhetnének a Tiszán, „ha hozzá való edények (értsd: csónakjuk) volna, és megh szokták volna" (Csobaj, Gáva). Eszlár, Nagy falu, Rakamaz és Tímár összeírásában szerepel, hogy az ottaniak a tokaji sóházból mivel az hozzájuk igen közel van - a sószállítással j ó pénzt kereshetnének [főként a rakamaziak és a tímáriak, akiknek még transennát (révpénzt) sem kellett volna fizetniük, mivel szabad átjárásuk volt a tokaji hídon], „de ezen szekerezésekre nem szokván, azzal ez ideig nem éltek". 5 65