Bencsik János - Viga Gyula szerk.: A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza : az 1987. október 19-én Mádon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 22. Miskolc, 1965)

Frisnyák Sándor: A Zempléni-hegység gazdasági mikrokörzetei a 18–19. században

rület 1/5 részét a középhegységi és ártéri erdők foglalták el (pl. az erdősültség Erdőbényén és Erdőhorvátiban elérte az 50%-ot). A szántóföldek nagy kiterjedésük (a földalap több mint 1/3-a) ellenére sem tudták biztosítani a mikrokörzet népességének és vendégmunkásainak élelemszükségletét. A szántógazdálkodásban az extenzív gabonatermelés dominált. A 18. században elterjedt burgonyaés kukoricatermelés a 19. század derekán már elsőrendű jelentőségű. A textilipari növények közül a kender és len termelése a Bodrog-parti településsorban összpontosult. A Bodrogköz és a Taktaköz Tokaj-Hegyaljához tartozó peremterületein a differenciált ártéri gazdálkodás (ezen belül az extenzív szarvasmarhatartás, a folyami, tavi, réti és rekesztő halászat) jelentette a racionális területhasznosítást. A 22 000 darabot meghaladó szarvasmarha-állomány a mikrokörzet népességéhez képest igen jelentősnek értékelhető (1895). A ló- és a juhtenyésztés soha sem volt jelentős. A szállítási viszonyok javulásával (a hegyaljai és a kapcsolódó vasútvonalak megépítése után) a mikrokörzetben fellendült a sertéshizlalás. (A hegyaljai sertéseket a kassai sertésvásárokon értékesítették). A hegyaljai borfalvak és -városok 18-19. századi mappái a területgazdálkodás térbeli rendjét is szépen ábrázolják. A táj- és településtérképeken a termelés négy-öt, a domborzati viszonyoknak megfelelően ismétlődő övezetét figyelhetjük meg {erdő, szőlő, szántó, ártéri rét és legelő, a folyó mentén ártéri erdő). Ezek a termelési szférák - a szőlő magassági határainak megváltozását, a 15-30°os lejtőkről az alacsonyabb, ún. szoknyaterületre vándorlását is figyelembe véve - ma is megtalálhatók, jelezve az ember és a földrajzi környezet szoros, a termelésben megnyilvánuló kapcsolatát. A 17-18. században Tokaj-Hegyalja a történelmi Magyarország egyik leggazdagabb és legfejlettebb területe.

1 A szőlő- és bortermelés bázisán fejlődő hegyaljai mezővárosok a korabeli céhes ipar telephelyei is voltak. A 17. században a mezővárosok aktív kereső népességének 20-25%-a foglalkozott ipari termeléssel.

8 A manufaktúrák a Hegyalja „hátterében", az Erdővidék és a Hegyköz területén létesültek, de a termelési-kereskedelmi kapcsolatok révén a hegyaljai oppidumok fejlődéséhez is hozzájárultak. A 17-18. szá7. Hajdú Z., 1977.; Varga G.-né, 1970. 8. MakkaiL., 1966. 31 1