Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Lajos Árpád emlékezete : születése 75., halála 10. évfordulóján rendezett emlékülés anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 21. Miskolc, 1965)

Kriston Vizi József: Lajos Árpád, a népi gyermekjátékok kutatója

Lajos Árpád, a népi gyermekjátékok kutatója Előadásomban Lajos Árpád munkásságának azon részéről kívánok szólni, amely megalapozta máig ható tekintélyét, és hangsúlyozza eredményeinek újabb kutatásokra serkentő tanulságait az eszközös-, mozgásos vagy sportszerű népi játékok témakörében is. Jól tudjuk, a gyűjtőmunkának első, ilyen jellegű példatárát az 1940-ben megjelentetett „A magyar nép játékai" című kötetében nyújtotta.

1 S habár a szigorú kritikus, Kresz Mária a magyar gyermekjátékkutatás eredményeit 1948-ig számba vevő összefoglalójában

2 csaknem felrója a Lajos Árpád által válogatva közreadott 78 játék mennyiségét Kiss Áron és a korabeli Magyarország 48 vármegyéjének 200 tanítója által összehordott gyűjteményével szemben,

3 a magunk részéről inkább éppen azt, a Kiss Áronékkal közös szemléletet tartjuk fontosnak, amely a gyűjtő- és kutató szándékot összekapcsolja a játékok megőrzésére, továbbhagyományozására irányuló céllal. Lajos Árpád e kötete Előszavá-nak gondolatai teljesen egybevágnak Porzsolt Lajos múlt században papírra vetett soraival: „Nézetünk az, hogy növendékifjainkból ne gyerekbálok uracsait, vagy Bursch-féle gladiátorokat és sörös asztalok hőseit képezzünk, hanem egészséges gondolkozású és éptestű férfiakat . . ."

4 De Gyórffy István 1939-ben közzétett, Néphagyomány és a nemzeti művelődés című munkájának gondolatai sem véletlenül bukkannak fel az ifjú Lajos Árpád első, önálló kötetében.

5 „Az iskola lassanként elszakadt a gyermeki és nemzeti hagyományoktól. Sok évszázados kedvelt, magyaros gyermekjátékunk lassanként feledésbe merül, hogy helyet adjon az idegennek . . . Nem jelent az angol futball, a svéd tornagyakorlat .. . akkora műveltséggyarapodást, mint amekkora kárt jelent nemzeti szempontból a lelkünk szerint való magyarjáték elhanyagolása, vagy kiirtása." Az énekes- táncos leányjátékok mellett szép számú, pontos leírásukkal és magyarázattal ellátott ügyességi, erőpróbáló, mozgásos- és mérkőző (sportszerű) játékok közlése pontosan arra az időszakra esik, amikor a falvak vagy a vidéki városok közösségeinek játékkultúrája már egyre erőteljesebben tükrözi a bomlás és az átalakulás folyamatát. Ez egyrészt a nagyobb térséget igénylő mérkőző csapatjátékok (pl. métázás, tekézés, egyéb botos játékok), másrészt a kézügyességet spontán módon fejlesztő egyéni vagy társasjátékok (pl. a kapózás) körében figyelhető meg a legszemléletesebben. Lajos Árpádnak általunk, ilyen szempontból is áttekintett munkássága, publikációi végig azt tükrözik, hogy a mai körülmények közt is sajnos még mindig naivnak tűnő cél: korszerűen újrafogalmazni és bővíteni a hagyományos gyermekjátékaink hasznosítható körét, — ez a cél közel sem csorbítja a néprajztudomány vagy a pedagógia tekintélyét, sőt a játék és a játékos tevékenység iránti figyelem csak egészségesebb személyiséget fejleszthet. 17