Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Lajos Árpád emlékezete : születése 75., halála 10. évfordulóján rendezett emlékülés anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 21. Miskolc, 1965)
Ujváry Zoltán: Lajos Árpád folklorisztikai munkássága
ban, a folklorisztikai kultúra generációról generációra való átadásában rendkívül jelentős volt. A munka és a szórakozás kapcsolata a fonóban mutatkozott meg leginkább. A fonás, a munka folyamatában is lehet dalolni, meséket, anekdotákat stb. elmondani, monológot, párbeszédet előadni. A kisebb-nagyobb szünetek, vagy naponként a munka befejezése utáni közösségi együttlét a szórakozás megannyi formájának éltetője volt. A fonóház, ahol a résztvevők egy meghatározott közösséget képviseltek, a színjátszásnak, a maszkos alakoskodásnak is kiváló alkalma és helye volt. A játékosok és a nézők szoros kontaktusban voltak. Lényegében a „színpadon" voltak a nézők. A közönség mintegy körülfogta a szereplőket, s gyakran maga is a játékok részesévé, aktív szereplőjévé vált. A fonóházi játékok rendkívül változatosak voltak. E téren a többi munkaalkalomhoz viszonyítva különösen fontos hely illeti meg. Más munkaalkalmakkor a játékok nemcsak kisebb változatban fordultak elő, hanem a körülmények miatt lényegesen körülhatároltabbak voltak, s néhány munkaalkalommal csupán egy-két hagyományos játék ismétlődött, s éppen a hely, a szituáció, a játszási körülmények sajátos volta miatt a rögtönzések, a soha meg nem ismételt improvizációs jelenetek, maszkos megjelenítések kerültek előtérbe. A munkatevékenység és a munkavégzések helye között is lényeges a különbség. A fonás — a példák túlnyomó többségében — barátságos, kellemes, családias környezetben, lakó- vagy bútorozott szobában folyt. A résztvevők — ha nem is ünnepi — de mindenképpen tiszta, a szomszédolásra, látogatásra megfelelő ruhában, a napi egyéb munkatevékenység után megtisztálkodva jelentek meg. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy mindezek az emelkedettebb hangulatot önmagukban, formailag is előkészítették. Ez a közeg a színjátszásra, maszkos játékokra, jelenetek bemutatására kiválóan alkalmas volt. Voltaképpen egy magasabb szintű színjátszásra is adva voltak a feltételek. A fonóházi színjátszás ideálisnak nevezhető körülményeihez viszonyítottan más alkalmak nem nyújtottak hasonló feltételeket, s ezért nemcsak a játékok előadási színvonalában, kivitelezésében figyelhető meg a különbség, hanem a repertoáranyagban is, sőt, némelykor a funkcióban is. A fonók jelentőségét a népi, közösségi életben, a folklorisztikai hagyományok megőrzésében és továbbadásában a kutatók egyaránt hangsúlyozzák. A példák többsége szerint a fonókat a mulatozások, az ivások, táncok, a ,Zajtalan", „buja" énekek, mesék s más megbotránkoztató „rosszaságok" miatt tiltották. 1 ! Hiába voltak azonban ezek a tiltások — a 16. századtól kezdődően, s még a két világháború közötti időszakban is — a fonó évszázadokon keresztül megőrizte a munkával és szórakozással összekapcsolódó funkcióit. A néphagyomány, a szokások, a dalok, mesék stb. fenntartására a fonó rendkívül alkalmas közegnek bizonyult. Ebben a népi társadalom legaktívabb csoportja, a legények és a leányok (18-25 év) közössége vett részt. % 11
