Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Bodó Sándor: A bodrogközi népi építkezésének vázlata
vényfalat kótíssal (nagy fakalapáccsal) szorosan lebunkózták, hogy a marha meg ne bontsa. Vasalással csatlakozó, négy rúdból álló kapuja délre nézett. A kosárban a két zemplénagárdi pásztor gulyája nem tartózkodott rendszeresen, csupán rossz idő, vihar, erős szél esetén hajtották a szabad vacokiól a védettebb helyre. A többi (révleányvári, ricsei, dámóci, lácai, semjéni) adat szerint rendszeres hálóhelyül szolgált a kosár. A pásztorépítményeknek ez a tipusa kisméretűnek mondható („. . . elfért benne száz darab marha is", mondta Mazin Mihály révleányvári gulyás), bár itt az állatcsapatok egyedeinek száma messze alatta maradt pl. a hortobágyi gulyák állatszamának. 15 Ugyancsak a szarvasmarhacsapat együtt tartásában és védelmében segítette a pásztorokat a karám. Bodrogköz-szerte nagyjából azonos módon építették és alkalmazták ezt a pásztorépítményt. Adatainkból, Szabadfalvi J. összegezésével együtt, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a karám történetileg minden bizonnyal megelőzte az akoli, ahol a terminus együtt jelenti a rudakból vagy másból épített, kerítéssel övezett területet és a félszeres szint vagy zárt, falas, tetős építményt. 16 A minden fedeles szin nélküli karámok utolsó példányait a recens anyag vizsgálata szerint az időjárás viszontagságai ellen enyhet adó erdőkben lelhette volna fel az 1930-as évek végéig a kutató. Ekkoriban a Vajdácska melletti Oroj nevű erdőben pl. négy egymás melletti karámban őrizték éjszakánként a Windischgrätz hercegek gulyáját, szűzgulyáját, bikagulyáját és tinógulyáját. 17 De erdő között volt a kenézlői, zalkodi, révleányvári és zemplénagárdi falusi gulyák karámja is. A puszta legelőn álló, fedeles építmény nélküli karámról csak a Karcsa-felinkerti legelőről tudunk, ahol a Sennyey uradalom gulyájának nyaraltatásához kb. 1930-ig a majorból minden tavasszal kiszállították a karámot. A karámot mindig a gulya nagyságához méretezték. Egy 120-150 marhából álló gulyának 50 m-es oldalnagyságú karámra volt szüksége. Alkotóelemei közül az egymástól 3-4 m-re álló 1,5-2,3 m magas oszlopokat urasként (általánosan elterjedt), járomként (Karcsa), 18 vagy culápként (Zalkod) ismerik. A három-négy, ritkán öt vízszintes rúdsort 8-10 m hosszúságú rigliből (általános a Bodrogközön), karámgerendából, karámrúdból (Karcsa, Karos, Nagyrozvágy, Pacin) vagy szarufából (Zalkod) építették. A karám magassága mindenütt másfél méter körüli. A körülkerített terület többnyire téglalap alakú, s szabálytalan forma csak a sarkok lekerekítésével jött létre. A karámok összeállításának két módja alakult ki a területen. Az uradalmi majorok általában több gondot fordítottak az építmények szakszerű elkészítésére, mint a faluközösségek. Ha a legelőn „szép készületű", régi akolra-karámra bukkan napjainkban a kutató, akkor a legtöbb esetben kiderül, hogy az épület egykor uradalmi majorhoz tartozott. Itt ugyanis ácsok készítették az uradalmi gulya karámját is. A négyszögletesre kifaragott, vaskos, erős ágasok és a riglik pontos csapolással illeszkedtek egymásba. A földbe ásott ágasok tetejét legömbölyítették, hogy a sérüléseket minél inkább kiküszöböljék. 39
