Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)

Siska József: A Bodrogköz népmozgalma

A XIII. századtól kezdődően egyre több olyan okmány maradt fenn, amelyből a bodrogköziek mindennapi életére vonatkozóan sokrétű információt kaphatunk. Az 1180-1190 között alapított leleszi prépostság szerzetesei készítették ezeknek az okmányoknak nagy részét. Lelesz századokon át volt a környék hiteles helye. A feljegyzések tanúsítják, hogy a honfoglaló magyarság a nomád álattartásról fokozatosan áttért a földművelő-állattenyésztő életmódra. A XIII. század első évtizedeiben a hűbéruraknak és az egyháznak juttatott egykori királyi földeken a szolgasorsú lakosság már majorsági gazdálkodást folytatott.

2 A tatárjárás utáni konszolidáció nem csak a népesség összetételének, a településhálózat sűrűségének megváltozásához, hanem a jobbágyi szolgáltatáson alapuló, nyomásos gazdálkodási rend kialakulásához is vezetett. A század végére a bodrogközi települések jelentős hányada elpusztult, amely csak részben volt a tatárdúlás következménye, legalább hasonló nagyságrendű szerepe volt a termelésmód változásának. A sűrűn elhelyezkedő majorok helyett nagyobb lélekszámú és határú falvak alakultak ki a településszám egyidejű csökkenésével.

3 IV. Béla az ország újjáépítése érdekében a lemészárolt lakosság pótlására a környező országokból toborzott új telepeseket. Ebből az időszakból, 1267ből való a Bodrogköz lakóinak egy töredékéről készült kimutatás. A leleszi prépostság földjein dolgozó 108, szolgasorsból felszabadítandó személy között vegyesen van magyar és idegen.

4 1320-ban Fülöp, szepesi és újvári főispán köriratban adta tudtára a megyéknek, hogy a Bodrogközben lévő birtokaira: Bodoló, őrös, Gerepse, Tárkány, Marásza falvak puszta telkeire szívesen fogad új lakókat, akiknek különféle kedvezményt biztosít.

5 A XIII-XV. századi okmányokból rekonstruálni lehet a Bodrogköz már említett három gazdaságföldrajzi körzetének kistáji kapcsolatrendszerét, amelyből a gazdasági és demográfiai következtetéseket egyaránt levonhatunk. A közhiedelemmel ellentétben a Bodrogköznek csak bizonyos részei voltak elzárva egymástól az ármentesítés előtt. A három határfolyó nagy forgalmú révjeiről már XIII-XIV. századi feljegyzések szólnak.

6 A bodrogzugiak a Tisza és Bodrog folyókon létesített átkelőhelyeken keresztül a szabolcsi Rétköz és a zempléni Hegyalja helységeivel tartottak fenn szoros kapcsolatot. A többi bodrogközi településsel megnehezítette az állandó kapcsolattartást a Hosszúrét mocsárvilága. A bodrogzugiakhoz hasonló helyzetben volt a Tiszamellék nyugati részébe települt Karád ésCigánd. Ekét falu még néha egymástól is el volt zárva a határukba mélyen benyúló Hosszúrét vizenyoi miatt. A Tiszán keresztül biztonságosabban közelíthették meg a rétközi helységeket, mint a többi bodrogközi települést. A Tisza felső szakaszán, a Latorcán, Bodrogon több átkelőhely üzemelt. A tiszai révek közül a leányvári volt a legforgalmasabb. Itt vezetett át az az országos jelentőségű kereskedelmi és hadiút, amely