Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Cseri Miklós: Az építőanyag, mint az árucsere tárgya

Sajnos az ártéri erdők fake re skedé sere vonatkozóan eddig alig van adatunk, noha jogosan feltételezhető, hogy az adott területen az építkezések során nem lehetett figyelmen kívül hagyni ezek anyagát sem. Lónyán a környező füzeseket hasznosították úgy, hogy falat fontak belőle, és azt vakolták be. A paticsfal mellett boglyakemencét, baromfiólat, szabadkéményt, tűzfalat, sövénykerítést készítettek fűzből a környéken.

83 A Tisza menti falvakban a földesúr kötelezte a jobbágyokat arra, hogy az „Uraság számára épületekhez szükséges vesszőt és karót a Tisza mellyékén levő erdőkben" vágja le, és az előírt helyre szállítsa el.

84 Az épületfa árucseréjének mindenképpen van néhány általánosabb érvényű hatása is, ami befolyásolta a magyar népi építkezést. A hagyományos paraszti építkezésben az egyik legfontosabb, legsokoldalúbban felhasznált építőanyag a fa volt. Az eltérő földrajzi körülmények azonban nem biztosították egyformán minden település számára ezt az építőanyagot, s ebben segített az árucsere. Az eltérő geográfiai helyzetű, a különböző társadalmi-gazdasági és kulturális struktúrákban élő területek kialakulása és funkcionálása csak úgy jöhetett létre, ha dinamikus, kölcsönös kapcsolatban éltek egymással. Tehát a fában gazdagabb hegyvidéki területek biztosították a fát az alföldi területeknek, s cserébe beszerezték élelmiszerszükségletüket. Ugyanakkor ez az árucsere lehetőséget adott arra is, hogy specializálják magukat, egyrészről pl. nagy állattartók az Alföldön, másrészről zsindelykészítő specialisták vagy tutajosok a Hegyvidéken. A magyar népi építkezésben axiómaként kezelt tétel, hogy a magyar paraszt mindig azokat az anyagokat használja fel, amely környezetében megtalálható. Ha ez az elv szigorúan érvényesült volna, akkor nem alakul ki a fakereskedés, és fából készült épületeket is csak a hegy- és dombvidékeken találhatnánk. Érvényesültek azonban vagyoni, kulturális és tudati elemek is, a szigorúan vett racionalitás mellett. A nagyobb, komolyabb alaprajzú építmények tetőszerkezetét nem lehetett akármilyen fából elkészíteni, mivel a falak sem voltak erősek (sár, vert fal, paticsfal), így a tetőszerkezet szétnyomná a falakat, s ezért megjelent a szelemen-ágasos tető. Ez tölgyből, vagy más fából nem igazán megfelelő, mert a tölgy nehéz, a lombos fák nincsenek is olyan hosszúak. A fenyőfa megfelelő hosszúságú, puha és könnyű. Tehát az alföldi építkezés változása, a polgárosodás egy kulturális kihívást intézett a Hegyvidék felé, amire a választ a beregi, máramarosi, ungi stb. hegyek milliószámra leúsztató fenyője adta meg. A XVIII—XIX. századra, amikor a vízi és szárazföldi fakereskedelem a virágkorát élte, nagy fejlődés ment végbe a magyar paraszti építkezésben is. A vagyoni-társadalmikulturális és más irracionális tényezők hatására differenciálódás figyelhető meg parasztságunknál, ezzel összefüggésben a paraszti lakóházakon is. Alaprajzi bonyolultság, új elemek mint pl. a tornác, külső díszítések stb. megjelenése új szükségleteket termeltek. A fakereskedelem a maga területén igyekezett ennek eleget tenni. A XVIII. századi helytartósági tűzrendészeti rendeletek előírják a zsúp-, szalma-, nádtetők elhagyását, és sokhelyütt a fazsindelyt teszik kötelezővé. A máramarosi, gömöri, szepesi stb. hegyek népe máris válaszol az újabb kihívásra, s özönlik a sok millió fazsindely az Alföldre. 83. BABUS Jolán EA 1851. 84. BAKÓ Ferenc 1967. 165. 214