Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: A gyümölcs a népi árucserében

Valójában semmit nem tudunk arról, hogy a középkor során volt-e, illetve milyen jelentősége volt a gyümölcsnek, a vele való kereskedésnek a népéletben. Annyi bizonyos, hogy a tájak között jelentős eltérések voltak e vonatkozásban, de nem tudjuk, hogy az ezzel teremtődött vákuum vajon magával sodorta-e a népi árucsere területére ezeket a termeivényeket. A fentiek igazolására kitűnően szolgálnak Bél Mátyás XVIII. századi mondatai a hazai gyümölcsökről: „Sokfelé a sertések elé vetik takarmányul, s ami nem tud elfogyni sokasága következtében elrohad. Vonatkozik ez a gyümölcsökben bővelkedő részekre; van ugyanis számos vidéke Magyarországnak, ahol nagyon kevés gyümölcs terem."

9 Ugyanezen munkájában később így ír: „... az ország igen nagy része bővelkedik gyümölcsökben, pedig túl azon, mivel a természet megáldotta a gyümölcsfákat, csak igen kevesen mutatnak külön szorgoskodást körülöttük... az ország földje ... gyümölcstermesztésre elsősorban ott alkalmas, ahol porhanyó, laza . .. ahol kedvez a szőlőnek; ezért látható sok gyümölcsös a szőlők szegélyén, és lábjában. Hasonlóképp a Duna mentén, partjain és szigetein, elsősorban a pozsonyi termőföldön ... hasonló a helyzet a Tisza mentén. Leginkább Bereg, Szabolcs, Zemplén, Borsod és más megyék mutatnak olyan gyümölcsfaerdőket, hogy termésüket a lakosság nem képes leszedni, hanem kénytelen sertéseknek s más háziállatoknak hagyni prédául. A hegyvidék sincs gyümölcsösök nélkül ... Nem hagyható említés nélkül a besztercebányai völgy termése sem ... oly messze terjedők s oly sűrűn találhatók a gyümölcsösök Magyarországon, hogy a birtok fölöttébb való nagysága nem enged lehetőséget."

1 ° Bél Mátyás sorai kétségkívül nem azt jelzik, hogy különösebben intenzív kiegyenlítődés, termékcsere, gyümölcskereskedelem zajlott volna az eltérő adottságú tájak népe között, ám a múlt századi gazdasági irodalom sejteti, hogy a XVII—XVIII. században már lehettek gyümölcstermesztésre és -kereskedelemre specializálódott kistájak, illetve települések. Horváth Mihály a XVII. század kereskedelme kapcsán azt írja, hogy „Nyitra megyében is több helységek, kivált Német-Próna lakosai szorgalmasan kezelték a kertmívelést; szilvát különösen annyit termesztenének, hogy azzal mind nyersen, mind aszaltán jövedelmes kereskedést űztek. Említendő mége tekintetben Soprony és Pozsony vidéke." Az utóbbiak kapcsán még hozzáteszi: „gyümölcseit nemcsak Pozsony, hanem a szomszéd osztrák városok héti vásáraira is szokta szállítani."

11 A XVIII. századi gyümölcskereskedelemről ugyanő a következőket említi: „Híres volt gyümölcseiről Soprony és Korpona is. Dinnyét legízesbet s legnagyobbat a hevesi, kivált csányi föld termett, míg a pesti piacon tömérdek mennyiségben árultaték."

12 Úgy tűnik tehát, hogy a XVIII. századra még inkább körvonalazódtak azok a gyümölcstermő központok, amelyek a XIX—XX. század fordulójáig, a nagy alföldi homoki gyümölcskultúra megerősödéséig meghatározók voltak a gyümölcstermesztés és -kereskedelem szempontjából. Részletesen taglalja ezt Galgóczi Károly, akinek munkáját éppen ezért indokolt — a szokásosnál talán hosszabban is — idézni: 9. BÉL Mátyás 1984. 236. 10. BÉL Mátyás 1984. 236-237. 11. HORVÁTH Mihály 1840. 21. 12. HORVÁTH Mihály 1840. 122-123. 177