Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Lackovits Emőke: A Balaton szerepe a paraszti árucserében

Természetesen árucsere nemcsak észak—dél között alakult ki és volt intenzív, hanem az északi part községei között is, ebben azonban a Balatonnak kevés szerep jutott: egyedül Tihany halászatában és víznyerésében számított jelentős tényezőnek. A KERESKEDELMI UTAK, AZ ÁRUCSERE ÉS AZ ÁRUSZÁLLÍTÁS MÓDJA A két part árucseréje kevés kivételtől eltekintve a Balatonon keresztül zajlott le. Ebben a forgalomban a réveknek volt nagy szerepe: a Szántód—Tihany és a Boglár—Révfülöp közöttinek. Míg előző keskeny, utóbbi széles vízi út volt. BÉL MÁTYÁS szomorúan állapította meg, hogy az elégtelen vízi közlekedés, a hirtelen támadó viharok miatt a Balaton-mellék népe olyannyira fél vízre szállni, „hogy egymással tőszomszédos megyék, mintha egy év választaná el őket egymástól, kénytelenek az egymás közötti forgalomról lemondani."

14 De még a múlt század végén EÖTVÖS KÁROLY is ezt fogalmazta meg: „Mi köze Somogy vármegyének Zala vármegyéhez? Bizony kevés köze van. Ahol pedig a Balaton köztük fekszik: ott nyári évszakban éppen semmi. . ."

1S JANKÓ JÁNOS is úgy vélekedett, hogy a Balaton inkább elválasztja, mint összeköti a két partot. A néprajzi adatok ez állításoknak ellentmondanak. Néhány, a parttól távolabbi község esetében pl. Dörgicse, Balatonszőlős, valóban a legutóbbi időkig nem volt kapcsolat a déli oldallal. A századforduló után azonban a révközlekedés általánossá vált, bár Tihany és Révfülöp közönsége, s a velük szomszédos települések lakói Boglárhoz, Szántódhoz hasonlóan a múlt században is használták kereskedelmi utak lebonyolítására. A keszthelyi SÁGI JÁNOS 1902-ben a rév közönségét is bemutatja: „. . . kiránduló hölgyek és urak, iskolásfiúk, üveges tót, facér vándorló legények, vásárra hajtott tehenek és ökrös szekér vegyes társaságát szállítja át a Balatonon." Ekkor a gyalogos embert 14 fillérért, a terhes kocsit 2 Koronáért, az üres kocsit 1 Korona 40 fillérért szállították egyik partról a másikra.

16 1920-ban pedig a viteldíj a következő volt: egy személynek 2 krajcár, két lovaskocsinak vagy ökrösszekérnek 70—80 krajcár (csak az állatokért fizettek), egy lónak vagy szamárnak 30 krajcár, egy juhnak vagy kecskének 10 krajcár.

17 így, a réven szállították a gabonát Kővágóörs piacára, vagy a réven átkelve mentek Szántódra, Kőröshegyre, Kerekibe, Bálványosra, Pusztaszemesre, Kapolyba gabonát beszerezni, s északra szállítani. Egy-egy rosszabb esztendő után kukoricát, babot is délen vettek. A gabonaféléket a megnevezett falvakban a piacokon, vagy úgy vásárolták meg, hogy faluról falura menve végigjárták az utcákat, érdeklődve a vásárlási lehetőségekről. A búza q-ját 6-8, míg a rozsét 4-6 pengőért szerezték be. így olyan üzleti kapcsolatok jöttek létre egy-egy falu gazdái között, hogy gabonáért később is mindig ugyanodajártak vissza. Sőt előfordult, hogy a jobb termés érdekében rakókrumplit (vetőburgonya) és vetőkukoricát is Somogyból vittek, hogy keverjék, cseréljék, frissítsék a meglévőt. 14. ZÁKONYI Ferenc 1981. 35. 15. EÖTVÖS Károly 1982. 105. 16. ZÁKONYI Ferenc 1981. 82. 17. ZÁKONYI Ferenc 1981. 82. és 128. 167