Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)
Páll István: Árucsere a Tisza két partja között
hanem a munkácsi és beregszászi piaczokat is ellátják kútágasokkal és gémekkel, szulákokkal s tölgyfa-deszkákkal." 26 A Szabolcs megyei Gégény és Rétközberencs lakói emlékeztek arra, hogy a „gömbölyű" csónakokat a Tiszahátról, Bereg megyéből hozták a Rétközbe. 27 Szabolcs megyéből is van adatunk faedények és szerszámok készítéséről s eladásáról, bár ez nem volt olyan méretű, mint a fentebb említett Bereg és Szatmár megyékben. KISS Lajos idézi az 1772-es invesztigációt, melyben a nagyhalásziakról írták, hogy a fabőség miatt űzték a fenti foglalatosságot, sőt még kovácsoknak való faszenet is égettek, „amit nem messze levő városokban haszonnal eladhatnak." 28 A természetből származó ásványi javak közül csupán néhányat emelünk ki, melyek jelentős szerepet játszottak a Tisza két partja közötti kereskedelemben. Elsőként a meszet említhetjük, amely - ha kisebb mennyiségről, egy-egy háztartás ellátásáról volt csak szó —, vándor meszesek révén került a borsodi Bükkből egészen a Szatmár megyei Tisztaberekig az azt felhasználókhoz. 2 9 „A bükkszentkeresztiek az ország keleti, északkeleti részét járták be, legtávolabbi célpontjuk a Nyírség és a Hajdúság volt, de eljutottak Békéscsabáig is" - írja VIGA Gyula, s közli a vándor meszesek által bejárt terület térképét is. 30 Egy-egy nagyobb építkezéshez közvetlenül a mészégető központból hoztak meszet. Híres volt a bodrogközi Lagmóc (vagy Ladomuch), ahová többek között a tiszántúli településekről is mentek mészért. A XIX. századból több községből van adatunk, hogy innen hoztak meszet, főként a közösségi épületek készítéséhez. (Gáva, Tiszabercel, Pap, Ilk). 3 * Az építkezéshez szükséges követ a már említett kezdetleges útviszonyok miatt nagyobb távolságra nemigen szállíthatták, bár így is vannak adataink a Tisza jobb partján található kőbányák köveinek a Tiszán túlra való eladásáról. Lagmóc márványbányája, Bégány kőbányája híres volt a múlt század közepén, 32 az 1860-as években nyitott tarpai kőbányából pedig 1871-ben Ilkre szállítottak az iskolaépítéshez kőanyagot. 33 A kőkereskedelem szempontjából a legjelentősebb a malomkő volt a Tisza két partja közötti forgalomban. Bereg megyében Bene és Nagymuzsaly 34 malomkövei voltak a leghíresebbek a XIX. század közepén, míg Zemplénben Sárospatak volt a legismertebb malomkövet szállító település 3 s . SELMECZI KOVÁCS Attila írja, hogy a kézimalmokhoz szükséges malomköveket egykor a máramarosi kőbányákból román vándorárusok révén 26. LEHOCZKY Tivadar 1881-82. H/483. 27. KISS Lajos 1961. 122., 329. 28. KISS Lajos 1961. 248-249. 29. GUNDA Béla 1984. 95. 30. VIGA Gyula 1980. 254-255. 31. KISS Lajos 1961. 112.; 1808. jún. 19.: „Végeztetett a Consistoriumban hogy Lagmóczról 10 hordó mész hozattasson a prédikátori házhoz" (Kivonat a tiszaberceli ref. egyház számadásaiból. Sóstói Múzeumfalu Adattára); Pap község református egyházközségének gondnoki számadása. 1831. évi bejegyzés („A mész Ladomaczról haza hozódván . . ."), Ilk ref. egyházközségének gondnoki számadása. 1871. évi bejegyzés az iskolaépítésről. Beregi Múzeum Dokumentumtára. 32. FÉNYES Elek 1851. III/8., 1/107. 33. Ilk ref. egyházközségének gondnoki számadása. 1871. évi bejegyzés. 34. FÉNYES Elek 1851.1/114., III/123. 35. FÉNYES Elek 1851. IV/14. 158
